
A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt javasolja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőinek, hogy fontolják meg a trafikpályázatok szerződéseibe foglalt koncessziós díjak két és félszeresére emelését.
Jávor Benedek ez ügyben írásbeli kérdést intézett a tárcát vezető Németh Lászlónéhoz. A PM társelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ironizálva arról beszélt, hogy a kormány megalakulása óta elszánt küzdelmet folytat az extraprofit ellen. A független képviselő azt mondta, ebben szeretnének a kabinet segítségére lenni, mert Németh Lászlóné figyelmét elkerülte a "trafiktőke extraprofitja".
Felidézte, hogy a dohánytermékek árrését a Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslata nyomán tíz százalékra, vagyis körülbelül két és félszeresére emelték. Véleményük szerint ezért az eredeti - négyszázalékos - árréshez igazított koncessziós díjakat is ilyen arányban kellene megemelni - mondta Jávor Benedek.
A PM az ebből származó bevételekből alapot képzene, amelyből az árusítási jogukat elveszítő volt trafikosokat lehetne kártalanítani.
Forrás: MTI
Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap
DK: A szerencsejáték piacot a haverok miatt szervezték át
Egy éve indult a trafikok - a Nemzetidohány szerint sikersztorija


