A maradék 180 trafikból 168 gazdára talált

2013-11-04
Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön eredményt hirdetett azon a pályázaton, amelyet a nemzeti dohánybolt üzemeltetési jogosultság elnyerésére a korábban eredménytelennek nyilvánított pályázatok helyeire írt ki.

 

A pályázat augusztus 12-én jelent meg, és a kiírás szerint 162 településen 180 jogosultságot érintett, pályázni szeptember 2-ig lehetett. A meghirdetett koncessziók főleg kistelepüléseken találhatók, ezért is "kelhettek el" ilyen nehezen. Van azonban pár zsírosabb falat, mint Miskolci és Keszthelyi koncessziók.

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapján megjelent eredmények szerint 168 nyertes jogosultat hirdettek ki, vagyis a 180-ból 12 jogosultság maradt szabadon.

A nyertesek listáját itt találják.