Wawrinka az Australian Open bajnoka

2014-01-26
A nyolcadik kiemelt Stanislas Wawrinka nyerte meg a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyét, miután a döntőben legyőzte a sérüléssel bajlódó, világelső Rafael Nadalt.

 

A 28 éves svájci játékos 6:3, 6:2, 3:6, 6:3-ra diadalmaskodott, s pályafutása első sikerét aratta Grand Slam-tornán úgy, hogy 36. GS-versenyén először jutott be a fináléba.

 

Az eddigi mind a 12 egymás elleni meccsüket a harmadik melbourne-i döntőjét vívó, 2009-ben bajnok, 27 esztendős Nadal nyerte, a 13-szoros GS-győztes spanyol játékos azonban most a második szett elejétől hátsérüléssel küszködött. Többször is ápolni kellett, s bár 0-2-es játszmahátrányán még szépített, fordítani már nem tudott, s végül 2 óra 21 perc alatt alulmaradt. 

 

A párosban 2008-ban, Roger Federer társaként olimpiai bajnok Wawrinka egyesben pályafutása hatodik tornagyőzelmét aratta, és sikeréért 2 650 000 ausztrál dollárt (51,7 millió forint) kapott. A győztesnek járó serleget Pete Samprastól, az amerikaiak már visszavonult, 14-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszsztárjától vehette át Melbourne 2014-es bajnoka. 

 

"Még nem tudom pontosan, hogy álmodok-e vagy sem. Valószínűleg holnap majd rájövök" - örvendezett Wawrinka, aki hétfőtől várhatóan a harmadik helyet foglalja majd el a világranglistán, s így pályafutása során először a legjobban rangsorolt svájci férfi játékos lesz. Nadalhoz fordulva aztán sportszerűen hozzátette: "Sajnálom, Rafa! Remélem, a hátad rendben van. Jó barát vagy és nagy bajnok!"

 

A spanyol - aki veresége ellenére megtartja éllovas pozícióját az ATP-rangsorban - úgy fogalmazott: Wawrinka megérdemelte a győzelmet. "Pályafutásom egyik legemocionálisabb tornája volt a mostani. - jelentette ki. - Nagyon rossz érzés volt tavaly, hogy nem lehettem itt, és keményen dolgoztam azért, hogy visszajöhessek. Sajnálom, hogy a vége ilyen lett, de ez nem az a pillanat, amikor a hátamról kell beszélni, hanem az, amelyben gratulálok Stannak a győzelemhez."

 

A vegyes párosok versenyét a Kristina Mladenovic, Daniel Nestor francia, kanadai duó nyerte, miután két sima szettben diadalmaskodott a Sania Mirza, Horia Tecau indiai, román egység felett.

 

férfi egyes, döntő:

Wawrinka (svájci, 8.)-Nadal (spanyol, 1.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:3

 

vegyes páros, döntő:

Mladenovic, Nestor (francia, kanadai)-Mirza, Tecau (indiai, román, 6.) 6:3, 6:2

 

Forrás: MTI

Címkék: tenisz,