Visszavághat a Real a Dortmundnak

2014-04-02
A Real Madrid a BL negyeddöntős párharcában azt a Borussia Dortmundot fogadja, amely az előző kiírásban megálljt parancsolt neki az elődöntőben.

 

A spanyol sztáralakulat tavaly hiába nyert hazai környezetben 2-0-ra, előtte 4-1-es vereséget szenvedett Dortmundban, így nem sikerült bejutnia a fináléba. Érdekesség, hogy a két együttes az előző kiírásban azonos csoportban is szerepelt, a Borussia otthon 2-1-re győzött, Madridban pedig 2-2-es döntetlenre végeztek a csapatok.

 

A Real most valamivel jobb formában futballozik, mint német riválisa, s abban is bízhat, hogy ezúttal hazai környezetben kezdi a párharcot. A Santiago Bérnabeu Stadionban ugyanis eddig csak egyetlen német gárda, a Bayern München tudott győzni, igaz, két alkalommal is (2000, 2001). Carlo Ancelotti tanítványainak így a legfőbb feladata az lesz, hogy megnyugtató előnyt szerezzenek, a továbbjutásra pedig a statisztika alapján jó esélyük van: az európai kupasorozatokban a német riválisokkal szemben megvívott 20 oda-visszavágós párharcból 12-szer sikerült továbblépniük. A Dortmund az örökmérleg szerint jóval kevesebbszer, pontosan hétszer játszott kétmeccses párharcot spanyol együttessel, s ezekből ötször győztesen került ki.

 

A Real vélhetően az elmúlt időszakban nagyrészt kiválóan futballozó, aranylabdás Cristiano Ronaldótól várja azt a teljesítményt, amely akár a továbbjutás kérdését is eldöntheti. A portugál sztárnak egy gól hiányzik ahhoz, hogy beállítsa a Lionel Messi és José Altafini által közösen tartott rekordot az egy európai kupaszezonon belül szerzett találatok számát tekintve. Ronaldo ebben a kiírásban 13-szor volt már eredményes, a csoportkörben kilenc gólt szerzett, ezzel BL-csúcsot állított fel.

 

A másik szerdai összecsapáson a 2012-ben BL-győztes Chelsea a francia bajnokságban nagy fölénnyel listavezető Paris Saint-Germain vendége lesz, s a hazaiak vezetőedzője, a játékosként világ- és Európa-bajnok Laurent Blanc szerint futballistáinak fel kell nőniük a feladathoz.

 

"Hatékonyabbnak kell lennünk, mert jóval kevesebb lehetőségünk lesz, mint ahogyan ahhoz a bajnokságban hozzászoktunk, a helyzeteket pedig be kell lőnünk, de ehhez az kell, hogy magasabb szinten futballozzunk" - nyilatkozta a 48 éves szakember.

 

A párizsiak sikeréhez vélhetően egy kiválóan játszó Zlatan Ibrahimovicra is szükség lesz: a Puskás-díjas svéd csatár ebben az idényben nagyon jól szerepel a PSG színeiben, a Ligue 1-ben 25, a BL-ben 10 gólnál jár.

 

A Chelsea a Premier League legutóbbi fordulójában fájdalmas vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő Crystal Palace otthonában, ezzel visszacsúszott a tabellán a második helyre. José Mourinho együttese most kiengesztelheti szurkolóit, különösen akkor, ha hasonló teljesítménnyel rukkol elő, mint a 2004/05-ös kiírás csoportkörében, amikor a portugál vezetőedző először vezette európai kupameccsen a londoni Kékeket, akik 3-0-ra győztek Párizsban.

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:

Paris Saint-Germain (francia) - Chelsea (angol) 20.45

Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 20.45

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,