Világbajnok a női négyes, négy ezüst vasárnap

2013-09-01
A magyar versenyzők a vasárnapi program során egy arannyal és négy ezüsttel gyarapították érmeik számát a Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

 

Győzött az 500 méteres női kajaknégyes Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta összeállításban - Magyarország 2009 óta sorozatban negyedszer nyerte ezt a számot -, míg a Vasbányai Henrik, Mike Róbert és a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenupáros egyformán másodikként ért célba fél kilométeren. A délutáni program során az első hat szám 500 méteres verseny volt.

 

A sort magyar részről az a Dombvári Bence nyitotta, aki szombaton, egy kilométeren pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve harmadik lett. A Honvéd 20 éves kajakosa most óvatosabban kezdett, mint egy nappal korábban, féltávnál a 4-5. helyen haladt, s végül a hajrában sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, negyedik lett. Győzött a német Tom Liebscher, míg a címvédő lengyel Marek Twardowski csak hatodik lett.

 

A folytatásban a győriek 26 éves kenusa, Nagy Péter a júniusi, portugáliai Eb-n elért hatodik hely után ezúttal egyetlen riválisát sem tudta megelőzni, azaz kilencedik lett, majd következett a női kenupárosok fináléja. Ebben a számban nem rendeztek előcsatározásokat, miután éppen kilenc hajó nevezett, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kettős is csak a döntőben szállt vízre először. A kontinensviadalon első lett a magyar duó (bár számukat a nevezők alacsony száma miatt nem ismerték el hivatalosan), s itt is esélyesnek számított. A legjobban a kanadaiak kezdtek, de a magyarok velük tartottak, s miután féltávnál ez volt az élen a sorrend, a hajrához is ez a két hajó érkezett elsőként. A tengerentúliak aztán nem engedték ki a kezükből a győzelmet, Lakatosék pedig a második helyen csaptak be. A többiek messze lemaradva érkeztek utánuk.

 

"Az elején a kanadaiak nagyon elmentek, nagyon erős balos szél volt, ami nekünk nem kedvezett. Aztán 100-150 méternél elindultunk, akkor úgy éreztem, hogy befoghatjuk őket, de aztán megint jött egy balos szél, s már nem tudtunk korrigálni. Tudunk ennél jobb pályát is, de azért persze örülünk az ezüstéremnek" - mondta az MTI-nek Lakatos Zsanett.

 

A Sík Márton, Boros Gergely kajakos duó remekül kezdett, 250-nél, majd 400-nál is vezetett, ekkor azonban "megállt alattuk a hajó", s az ellenfelek sorra húztak el mellettük. Végül még a dobogóról is lemaradtak, hatodikak lettek.

 

A szombaton, 1000 m-en győztes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros az egy nappal korábbi diadalt követően azt mondta, az 500 méter még kissé idegen számukra, de itt is szeretnének a dobogóra kerülni. Lassan kezdtek, a táv első felében a mezőnyben lapátoltak, miközben az élen az oroszok nagyon elléptek. A hajrához érkezve aztán méterről méterre jöttek fel Vasbányaiék, s bár a győztes oroszokat már nem sikerült beérniük, mindenki mást igen, így ezúttal ezüstéremnek örülhettek.

 

"Nagyon örülünk ennek a második helynek, hiszen úgy jöttünk ide, hogy ezren nyerjünk, 500-on pedig dobogón végezzünk, s ezt sikerült elérnünk. Utóbbi távon nagyon sokat fejlődtünk, ez is örömteli. - nyilatkozott Mike. - Most egyelőre nem foglalkozunk a jövővel, már nagyon várjuk a pihenőt, mert hosszú volt ez az év " - tette hozzá.

 

A két második hely után már nagyon vártak egy diadalt a magyar szurkolók, s az 500 méteres női kajaknégyes - amely olimpiai és világbajnoki címvédő, sőt, 2009 óta minden vb-t megnyert - szállította is ezt. A piros-fehér-zöld hajó az elején együtt haladt a fehéroroszokkal és a németekkel - féltávnál fehérorosz, magyar, német volt a sorrend - a második 250 méteren azonban fokozatosan ellépett a többiektől, s egyre növelve előnyét, magabiztos győzelmet aratott. A vezérevezős Szabó Gabriella, valamint Kozák Danuta két éve, a szegedi vb-n, illetve tavaly, a londoni játékokon is tagja volt a kvartettnek, míg Fazekas-Zur Krisztina az ötkarikás diadalnak volt részese. Az egység negyedik tagja, Vad Ninetta újonc a hajóban.

 

"Azt terveztük el, hogy a szembeszél miatt nem lesz őrületes a csapás, és hogy a rajtra nagyon odafigyelünk - elemzett Kozák Danuta, aki szombaton egyesben is diadalmaskodni tudott. - Ez olyannyira jól sikerült, hogy azt hittem, visszalövik a startot, mert berajtoltunk. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy a fehéroroszok nagyon elmentek, meg is ijedtem, de aztán féltávtól megindultunk, én pedig csak arra figyeltem, hogy az előttem ülő Gabit a fehérorosz első ember elé toljam. Krisztáék is tolták mögöttem a hajót, így a hajrában már csak arra kellett figyelnünk, hogy nehogy megbillenjünk. Egyszer aztán mégis megbillentünk, de ez már nem zavarta meg a győzelmünket " - mondta.

 

A délutáni program zárásként következett az 1000 méteres férfi kajaknégyesek éremcsatája, benne a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású, olimpiai ezüst- és Eb-bronzérmes magyar egységgel. A nőkhöz hasonlóan ez a csapat is meggyőzően mutatkozott be pénteken az előfutamban, és szeretett volna dobogóra kerülni, de ez végül nem sikerült. A kvartett nagyot küzdött, de végül az oroszok, a csehek és az ausztrálok mögé szorulva ezúttal nem lett érmes.

 

A délelőtti futamokon a kenus Vajda Attila és a kajakos Csay Renáta révén két ezüstérmet szereztek a magyarok az 5000 méteres táv döntőiben.

 

A vasárnapi 200 méteres döntőkben hat magyar hajó volt érdekelt, köztük a Janics-Kovács duó, amely eddig minden világbajnokságról éremmel tért haza. Kezdésként K-1-ben Douchev-Janics csak az 5. helyre ért be, őt a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó követte, akik a 4. helyen értek célba 200 méteren.

 

Az egyesben ötödik Douchev-Janicsnak 35 perce volt arra, hogy K-1 után K-2-re váltson, és Kovács Katalinnal párban is indulhasson ezen a távon. A duó rossz rajtjának köszönhetően nem csak az első helyről, hanem a dobogóról is lemaradt, ami – mióta együtt versenyeznek – nem fordult elő. Kovácsék a csalódást keltő 4. helyen értek célba, a táv után egyikük sem kívánt nyilatkozni.

 

"Hibásnak érzem magam a rossz rajtunk miatt, mert őszintén szólva egy kicsit váratlanul ért - mondta az MTI-nek Kovács. - A hangosbeszélő elnyomta az indítóbíró hangját, ezt azért nem érzem sportszerűnek, azt sem tudtam, hol tartunk a rajt előtt, fent sem volt a lapátom. A rajtban így kaptunk egy fél hajóhossznyi hátrányt, s bár utána szerintem nem mentünk rossz pályát, már nem tudtuk behozni a lemaradást."

 

A 200-as B döntőkben érdekelt magyarok közül Tótka Sándor (K-1) nyert, így összesítésben tizedik lett, Lantos (C-1) másodikként ért célba (11.), a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duó pedig ötödikként zárt (14.).

 

A vb vasárnap este a három váltóval zárul, jelenleg - szombati remeklésének köszönhetően - a magyaroknak hat aranya, öt ezüstje és négy bronza van.

 

A vasárnap délutáni döntőinek dobogósai és a további magyarok eredményei:

 

férfiak:

500 m:

K-1:

1. Tom Liebscher (Németország) 1:40.514 p

2. René Holten Poulsen (Dánia) 1:41.628 

3. Arnaud Hybois (Franciaország) 1:41.802 

4. DOMBVÁRI BENCE 1:42.466

 

K-2:

1. Emanuel Silva, Joao Ribeiro (Portugália) 1:32.622 

2. Raman Pjatrusenka, Vagyim Maknyev (Fehéroroszország) 1:32.711 

3. Sébastien Jouve, Maxime Beaumont (Franciaország) 1:33.023 

... 6. SÍK MÁRTON, BOROS GERGELY 1:33.171

 

C-1:

1. Isaquias Queiroz Dos Santos (Brazília) 1:50.940 

2. Vagyim Menkov (Üzbegisztán) 1:51.939 

3. Erik Leue (Németország) 1:53.032 

...9. NAGY PÉTER 2:01.609

 

C-2:

1. Viktor Melantyev, Ivan Stil (Oroszország) 1:43.285 

2. VASBÁNYAI HENRIK, MIKE RÓBERT 1:44.575 

3. Jaroslav Radon, Filip Dvorak (Csehország) 1:45.082 

1000 m:

 

K-4:

1. Oroszország 2:58.692

2. Csehország 2:59.375 

3. Ausztrália 2:59.942 

4. MAGYARORSZÁG (KAMMERER ZOLTÁN, TÓTH DÁVID, KULIFAI TAMÁS, PAUMAN DÁNIEL) 3:00.420

 

nők:

500 m:

C-2:

1.Laurence Vincent-Lapointe, Sara-Jane Caumartin (Kanada) 2:03.004 

2. LAKATOS ZSANETT, TAKÁCS KINCSŐ 2:04.842 

3. Nancy Millan, Maria Mailliard (Chile) 2:07.876

 

K-4:

1. MAGYARORSZÁG (SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, FAZEKAS-ZUR KRISZTINA, VAD NINETTA) 1:32.272 

2. Németország 1:33.510 

3. Fehéroroszország 1:33.642

 

később:

váltó előfutamok 17.00

váltó döntők 18.10

 

Forrás: MTI

 

Címkék: kajak-kenu,