Vettel megszokásból nyert Koreában

2013-10-08
A nemzetközi sajtó Vettel egyeduralmát taglalta a Koreai Nagydíj után.

 

A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel újabb sikerét taglalja, miután a Red Bull német pilótája a vasárnapi Forma-1-es Koreai Nagydíj megnyerésével még közelebb került sorozatban negyedik vb-címéhez.

 

Spanyolország: 

El País: "Vettelnek nyár óta verhetetlen autója van, amelyben a konkurenciát egy évvel megelőzve már most +turbómotor+ dolgozik. Érdekes lesz, hogyan reagál a német pilóta jövőre, amikor a vetélytársak közelebb kerülnek hozzá az új szabályozás révén."

El Mundo: "Vettel megszokásból nyert, számára teljesen mindegy, hogy a bolygónak melyik pontján van, éppen és nappal vagy éjszaka van-e. A legnagyobb nyugalommal beül a kocsijába, és az elejétől a végéig ural minden futamot."

Marca: "Vettel Vettel ellen: a nyári szünet óta az F1-ben csak egy versenyző van. A vb a címvédő német monológjáról szól, Fernando Alonso nem tud csodát tenni, ez ennyi volt."

As: "Vettel, mindig csak Vettel, a német korszakot teremtett a Forma-1-ben. Neki van a legjobb autója, folyamatosan csiszolja tudását, és körről körre hibátlanul halad. Valósággal táncol a pályán, riválisainak esélyt sem hagy, és szétzúzza az álmaikat."

 

Olaszország:

Tuttosport: "Alonso kapitulált, a Ferrarinak csak Kimi Rdikkönen maradt. A vörösök siralmasan szerepeltek Jeongamban, de a második helyen befutó finn ott volt Vettel sarkában."

Corriere dello Sport: "Vettel-szóló Koreában, itt az első meccslabda. A 77 ponttal vezető német már most vasárnap véget vethet az izgalmaknak."

Gazzetta dello Sport: "Fehér zászló, Alonso megadta magát."

 

Anglia:

Daily Mail: "Ez az egyeduralom felveti azt a kérdést, hogy az F1 nem lesz-e túl unalmas és kiszámítható a nézőknek."

The Sun: "A német pilóta győzelme volt az egyetlen biztos dolog Koreában."

Independent: "Vettel már negyedik világbajnoki címe felé haladt, mögötte pedig füst, tűz és viták tomboltak."

 

Franciaország:

Liberation: "Vettel nem annyira volt egyeduralkodó, mint szokott, de nyert, és sorozatban negyedszer lehet világbajnok."

Figaro: "Vettel rohamtempóban az újabb vb-cím felé."

 

Németország:

Bild: "Vettel nyer, nyer és nyer. Hamarosan zsebben a negyedik."

Süddeutsche Zeitung: "Vettel csúcsközelben, ismét korai koronázás jöhet."

Frankfurter Allgemeine:"A játékrontó öröme. Vettelt nem lehet megállítani, a többiek nehezen törődnek bele a sorsukba."

 

Forrás: MTI

Címkék: autóverseny, forma1,