Veszítettek Obama győzelmén a fogadóirodák

2012-11-09
A legnagyobb brit fogadóiroda, a William Hill „szerény ötszámjegyű” veszteséget szenvedett azzal, hogy Barack Obama legyőzte Mitt Romney-t az amerikai elnökválasztáson – áll a vállalat sajtóközleményében.

 

Az irodánál jelentős összegben, több, mint 1 millió font értékben fogadtak a jelöltekre - ez a legnagyobb összeg, amit az amerikai választásokkal kapcsolatban valaha is kockáztattak a fogadók a William Hillnél. 

A szakértők szerint az internetes fogadás, valamint az okostelefonok elterjedése az oka annak, hogy idén sokkal többen fogadtak a választásokra, mint négy évvel ezelőtt. A William Hill szóvivője, Graham Sharpe korábban úgy számolt, hogy a választások alatt a fogadóirodáknál összesen körülbelül 16 millió dollár értékben fogadnak majd a jelöltekre. 

Európával ellentétben egyébként az Egyesült Államokban nem engedélyezett a politikai eseményekre való fogadás, még Nevadában sem.

 

Kezdettől Obama volt a favorit

Mióta fogadhatóvá vált a 2012-es amerikai elnökválasztás, Obama végig favoritnak számított a brit fogadóirodáknál. Azok örülhettek a leghosszabb oddsnak, akik egy évvel ezelőtt tették meg a fogadásukat, ők most bizonyára vállon veregetik magukat. 

Obama népszerűsége mind az amerikai nép, mind a bukmékerek körében nőt az utolsó héten, ami részben a Sandy hurikán sikeres kezelésének tudható be.

A választás napjához közeledve is Obama volt a fogadók favoritja 2/5-ös oddsszal (1,4), Romney győzelme 10/3-as (4,3) szorzóval volt fogadható. Az utolsó 24 órában a brit fogadók tovább növelték Barack Obama támogatottságát, és ez rossz hír volt az irodák számára. Obama növekvő népszerűsége a választások végéhez közeledve is nőt, annak ellenére, hogy az irodák úgy alakították az oddszokat, hogy a Romney-ra való fogadási hajlamot erősítsék. A választás végefelé Obama 1/4 (1,25) oddszal, Mitt Romney pedig 3/1-gyel (4,0-val) volt fogadható. 

“Ha lóverseny lenne, a szakértők célfotós befutót jósolnának.” mondta Sharpe a végeredmény bejelentése előtt. „De azt látjuk, hogy Obama tisztán előretört az utolsó furlongon.” A hivatalos végeredmény bejelentése előtt Sharpe megjegyezte: “Ha Obama nyer, veszítünk. Több Romney pénzt szeretnénk beszedni, hogy egyensúlyban tartsuk a mérleget.” 

Estére azonban Obama támogatottsága méginkább meglódult az európai sportfogadók körében, néhány iroda le is vette kínálatából az eseményt.

 

A William Hillhez több nagyértékű fogadás is érkezett a választás utolsó napján, többek közt egy 30 ezer dolláros és egy 30 ezer fontos fogadás Obama-ra. Persze Romney-nak is megvoltak a támogatói, valaki például 20.000 fonttal fogadott a győzelmére. Egy biztos, bárki is volt, most a fejét veri a falba.

 

“Ha más nem, ez a választás bebizonyította, hogy a bukmékerek sokkal jobban megmutatják a választások várható eredményét, mint a közvéleménykutatók, akik jóval szorosabb versenyre számítottak, mint mi.”  - mondta a Hill szóvivője, Graham Sharpe.

 

George Clooney lesz a befutó 2016-ban?

A fogadóirodák egyébként nem vesztegetik az időt, már meg is nyitották a fogadásokat a 2016-os amerikai elnökválasztásra. A William Hillnél jelenleg mind a demokraták, mind a republikánusok győzelme 10/11-es (1,91-es) szorzóval fogadható. Ha esetleg független jelölt nyerne, a most fogadók a pénzük 101-szeresét kapnák vissza. A Ladbrokes a demokraták győzelmét látja esélyesebbnek, rájuk 4/5 (1,8) oddsot kínál. A republikánus párt győzelme esetén a tétek 2,25-szörösét, míg egy független jelölt esetén 26-szorosát fizetnék.

 

Ugyan Hillary Clinton többször kijelentette, hogy nem politizál tovább az idei választások után, de úgy tűnik, ez nem akadályozta meg a fogadóirodákat abban, hogy a hét elején őt tegyék meg a 2016-os választások favoritjának. A Ladbrokes 5/1-es (6,0) kezdő oddsszal tette listára, mostanra ez már 3/1-re (4,0) rövidült. 

Érdekesség, hogy a demokraták listáján szerepel lánya, Chelsea is, az ő győzelme esetén a tét 200-szorosát fizetik a rá fogadóknak. A fogadóirodák Chelsea-nél nagyobb esélyt adnak George Clooney és Michelle Obama győzelmének, bármelyikük lenne az elnök 2016-ban, százszoros pénz ütné a rá fogadók markát.

A Ladbrokes-nál az is fogadható, hogy férfi, vagy női elnöke lesz legközelebb az Egyesült Államoknak. Előbi 1/5-ös (1,2-es), utóbbi 4/1-es (5,0-ás) oddszal fogadható.

 
Címkék: fogadás,