Vasárnap bajnok lehet a Juventus

2013-04-26
Az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában megvédheti címét, ezzel története 29. elsőségét szerezheti meg a listavezető Juventus.

 

 

Ehhez az kell, hogy Antonio Conte legénysége vasárnap legyőzze a városi rivális Torinót, a második helyen álló Napoli pedig szombaton pontot veszítsen a sereghajtó Pescara otthonában. A korai bajnokavatásra ugyanakkor nem sok esély van, hiszen a Pescara a legrosszabb hazai mérleggel rendelkező együttes a Serie A-ban, és óriási bravúr lenne, ha megszorongatná a nápolyi alakulatot.

 

A harmadik, még Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyért folytatott versenyfutásban egyelőre az AC Milan van a legkedvezőbb helyzetben, a piros-feketék vasárnap este, a forduló zárómérkőzésén a Catania együttesét fogadják. A Milanban eltiltása után ismét ott lehet a pályán Mario Balotelli. Az olasz válogatott támadó nagyon hiányzott a csapatból, ugyanis nélküle Massimiliano Allegri tanítványai két mérkőzésen mindössze egy pontot szereztek és csak egy gólt lőttek.

 

A Milan mögött egy ponttal álló, negyedik Fiorentina (58 pont) ezúttal a Sampdoria vendége lesz, míg az ötödik Internzaionale (53 pont) a kiesés elől menekülő Palermo otthonába látogat.

 

A Serie A egyetlen magyar játékosát, Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa a 13. Chievo vendégeként lép pályára. A jelenleg kieső, 19. helyen álló genovaiaknak (29 pont) mindenképpen győzniük kellene ahhoz, hogy tartsák a lépést az ugyancsak bentmaradásért küzdő Sienával (17., 30 pont) és Palermóval (18., 29 pont).

 

Serie A, 34. forduló:

szombat:

Atalanta-Bologna 18.00 

Cagliari-Udinese 18.00 

Pescara-Napoli 20.45

 

vasárnap:

AS Roma-Siena 15.00 

Chievo-Genoa 15.00 

Palermo-Internazionale 15.00 

Parma-Lazio 15.00 

Sampdoria-Fiorentina 15.00

Torino-Juventus 15.00

AC Milan-Catania 20.45

 

A tabella:

1. Juventus 33 64-20 77 pont

2. Napoli 33 61-32 66

3. AC Milan 33 56-36 59

4. Fiorentina 33 62-42 58

5. Internazionale 33 51-45 53

6. AS Roma 33 64-54 52

7. Lazio 33 40-40 51

8. Udinese 33 45-39 51

9. Catania 33 41-39 48

10. Cagliari 33 41-52 42

11. Bologna 33 43-42 39

12. Parma 33 39-43 39

13. Chievo 33 33-48 39

14. Atalanta 33 35-48 38

15. Sampdoria 33 38-40 38

16. Torino 33 43-49 36

17. Siena 33 34-45 30

18. Palermo 33 30-46 29

19. Genoa 33 33-51 29

20. Pescara 33 25-67 22

A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont büntetésből levonva.

 

Forrás: MTI

 

 

Címkék: labdarúgás,