Vasárnap MU - Arsenal

2013-11-08
Manchesterben játsszák vasárnap a Premier League 11. fordulójának rangadóját, amelyen a házigazda, címvédő United a listavezető és a nyitókör óta veretlen Arsenalt látja vendégül.

 

A londoni együttes egyelőre az előzetes várakozásokhoz képest meglepően jó bajnoki szezont produkál, az Aston Villától az első fordulóban elszenvedett veresége óta majdnem minden találkozóját - köztük a nagy rivális Tottenham (1-0) és az ismét az élmezőnyben szereplő Liverpool (2-0) ellenit - megnyerte, csupán a magyar válogatott Gera Zoltánt is foglalkoztató West Bromwich Albion otthonában torpant meg némileg (1-1).

 

Arsene Wenger tanítványai ráadásul idegenben még nem kaptak ki ebben az idényben, ugyanakkor a Manchester United a legendás vezetőedző, Sir Alex Ferguson távozása után David Moyesszel a kispadon egyelőre szenved a Premier League-ben. A United mérlege hazai környezetben két-két győzelem és döntetlen, valamint egy vereség - a Vörös Ördögök keresve sem találhatnának jobb alkalmat egy újabb sikerre, mint az Arsenal elleni rangadó.

 

A tabellán második Chelsea szombaton a Gerát továbbra is nélkülöző West Bromot fogadja, míg a harmadik Liverpoolhoz a Fulham látogat, mindkét mérkőzésen egyértelműen a hazai gárdák az esélyesek. A szintén 20 pontos, s csak rosszabb gólkülönbségével negyedik helyre szoruló Tottenham ezúttal a kilencedik Newcastle Unitedet látja vendégül, s a papírforma alapján be kell gyűjtenie a győzelemért járó három pontot.

 

A Manchester City vasárnap az utolsó előtti Sunderland vendége lesz, míg az idény meglepetéscsapata, a hatodik Southampton a tizedik Hull Cityt fogadja.

 

Premier League, 11. forduló:

szombat:

Aston Villa-Cardiff City 16.00

Chelsea-West Bromwich Albion 16.00

Crystal Palace-Everton 16.00

FC Liverpool-Fulham 16.00

Southampton-Hull City 16.00

Norwich City-West Ham United 18.30

 

vasárnap:

Tottenham Hotspur-Newcastle United 13.00

Sunderland-Manchester City 15.05

Manchester United-Arsenal 17.10

Swansea City-Stoke City 17.10

 

A tabella:

1. Arsenal 10 22- 9 25 pont

2. Chelsea 10 16- 8 20

3. Liverpool 10 17-10 20

4. Tottenham Hotspur 10 9- 5 20

5. Manchester City 10 28-11 19

6. Southampton 10 11- 4 19

7. Everton 10 14-10 19

8. Manchester United 10 17-13 17

9. Newcastle 10 14-16 14

10. Hull City 10 8-10 14

11. West Bromwich 10 10-10 13

12. Cardiff City 10 9-13 12

13. Swansea City 10 12-12 11

14. Aston Villa 10 9-12 11

15. West Ham 10 8- 8 10

16. Fulham 10 10-15 10

17. Stoke City 10 7-11 9

18. Norwich City 10 6-20 8

19. Sunderland 10 7-22 4

20. Crystal Palace 10 6-21 3

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,