Újabb verésbe szaladhat bele az Arsenal

2014-03-28
A városi rangadót követően az Arsenal otthonában lép pályára a Manchester City az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának szombati rangadóján.

 

Manuel Pellegrini együttese kedden az Old Traffordon a duplázó Edin Dzeko vezérletével 3-0-ra diadalmaskodott a Manchester United felett, így remek hangulatban várhatja az összecsapást.

 

Ez az Arsenalról már nem mondható el, a gárda ugyanis előbb múlt szombaton kiütéses, 6-0-ás vereséget szenvedett a listavezető Chelsea otthonában Arsene Wenger 1000. mérkőzésen, majd kedden hazai környezetben csak 2-2-es döntetlent ért el a Swansea City ellen.

 

Amennyiben az Arsenal kikap, akkor szinte biztosan kiszáll a bajnoki címért folyó versengésből, a Manchester City pedig esetleges győzelmével továbbra is remek pozícióból várhatja a folytatást, mivel két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a Chelsea, illetve a második Liverpool, így vesztett pontok tekintetében jobban áll.

 

Az Arsenal hazai környezetben eddig csak egyszer, a bajnokság nyitófordulójában, az Aston Villától szenvedett vereséget, míg a Manchester City tavaly november óta nem kapott ki idegenben.

 

Nehéz mérkőzés vár a Liverpoolra is, ugyanis a hatodik helyen álló Tottenham Hotspur látogat az Anfield Roadra. A Vörösök legutóbbi hét bajnokijukat megnyerték, ráadásul a Luis Suarez, Daniel Sturridge csatárduó szinte megállíthatatlannak tűnik: utóbbi játékos a Sunderland elleni hétközi összecsapáson 20. alkalommal volt eredményes, így a 28 gólos Suárez mögött a második helyen áll a góllövőlistán.

 

A Liverpool történetében legutóbb 50 évvel ezelőtt volt példa arra, hogy két játékos is legalább 20 gólt szerezzen egy szezonban, akkor Ian St. John és Roger Hunt hajtotta végre ezt a bravúrt.

 

A listavezető Chelsea ezúttal a Crystal Palace vendége lesz, a címvédőként gyengélkedő Manchester United az Aston Villát fogadja, a Gera Zoltánt foglalkoztató West Bromwich Albion pedig hazai környezetben a Cardiff City ellen lép pályára.

 

Premier League, 32. forduló:

szombat:

Manchester United-Aston Villa 13.45

Crystal Palace-Chelsea 16.00

Southampton-Newcastle United 16.00

Stoke City-Hull City 16.00

Swansea City-Norwich City 16.00

West Bromwich Albion-Cardiff City 16.00

Arsenal-Manchester City 18.30

vasárnap:

Fulham-Everton 14.30

FC Liverpool-Tottenham Hotspur 17.00

hétfő:

Sunderland-West Ham United 21.00

 

Az állás:

1. Chelsea 31 62-23 69 pont

2. FC Liverpool 31 84-39 68

3. Manchester City 29 79-27 66

4. Arsenal 31 55-36 63

5. Everton 30 46-30 57

6. Tottenham Hotspur 31 40-40 56

7. Manchester United 31 48-37 51

8. Newcastle United 31 38-43 46

9. Southampton 31 45-40 45

10. Stoke City 31 36-45 37

11. West Ham United 31 34-41 34

12. Aston Villa 30 33-42 34

13. Hull City 31 33-39 33

14. Norwich City 31 26-48 32

15. Swansea City 31 42-48 30

16. West Bromwich Albion 30 33-45 28

17. Crystal Palace 30 19-39 28

18. Sunderland 29 27-46 25

19. Cardiff City 31 26-58 25

20. FC Fulham 31 30-70 24

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,