Új szerencsejáték óriás születik – a Gtech felvásárolja az IGT-t

2014-07-16
A Gtech (a TippmixPro fejlesztője) 4,7 milliárd dollárt fizet az International Game Technology-ért (IGT), így egyesül a világ legnagyobb lottórendszer fejlesztője és a világ legnagyobb nyerőgép gyártója.

 

A Gtech 18,25 dollárt fizet a Las Vegas-i székhelyű IGT minden egyes részvényéért, vagy 13,69 dollárt készpénzben és 0,1819 részt az újonnan alakuló vállalat részvényében – áll az olasz cég mai közleményében. Ez körülbelül 18%-kal több, mint az a 15,50 dollár, amin az IGT legutóbb zárt. A tranzakció teljes értéke körülbelül 6,4 milliárd dollár, melyben benne van az IGT 1,75 milliárd dolláros meglévő adóssága – közölte a Gtech.

 

A megállapodással az olasz székhelyű Gtech igen komoly játékossá válik a 430 milliárd dolláros globális szerencsejáték iparban, hiszen már a mostani Gtech is az olasz állami lottócéggel, a Lottomaticával való 2006-os egyesüléssel jött létre, mely a Bloomberg szerint a cég eddigi legnagyobb tranzakciója volt.

 

“A Gtech igyekszik növelni részesedését az amerikai nyerőgép piacon, és ezzel a megállapodással igen jelentős lépést tesz efelé.” – nyilatkozta Todd Eilers, az Eilers Research piackutató cég igazgatója a Bloombergnek. "A hazai piacon való lassú növekedésére és a megnövekedett versenyre tekintettel, valószínűleg ez volt a lehető legjobb döntés az IGT részéről."  

 

A Gtech közleménye szerint az új holding, a NewCo székhelye az Egyesült Királyságban, működési központjai pedig Las Vegasban, Rómában valamint Rhode Islanden lesznek, és a hírek szerint csak a New York-i tőzsdén jegyezteti magát. Az új vállalat elnök-vezérigazgatója a Gtech jelenlegi vezérigazgatója, Marco Sala lesz. 

 

"Az egyesült vállalat a szerencsejáték piac valamennyi szegmensében vezető pozíciót fog élvezni." - olvasható Sala mai közleményében. "A tranzakció jelentősen növelni fogja cash flow-nkat és pénzügyi erőnket."

Az új vállalat egyesíti az end-to-end lottómegoldásokat, beleértve az üzemeltetési és a menedzsment lehetőségeket; az iGaming megoldásokat; VLT-ket; a mobil- és nyerőgép játékokat; a nyerőgépek gyártását és üzemeltetését; a kaszinó központi rendszereket; és a közösségi szerencsejátékokat.

 

A közlemény szerint az új vállalat éves bevétele több, mint 6 milliárd dollár, Ebitdája (a kamatok, adók, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredménye) pedig több, mint 5 milliárd dollár lesz. 

 

Az akvizíciót mindkét cég részvényeseinek jóvá kell hagynia, ami a nyilatkozat szerint várhatóan 2015 első vagy második negyedévében fejeződik majd be. A Gtech jelenlegi részvényeseié lesz az új vállalat körülbelül 80 százaléka, az IGT részvényeseié pedig a fennmaradó rész.

A megállapodást mindkét vállalat igazgatótanácsa jóváhagyta, most a trösztellenes- és más szabályozó hatóságok engedélyére várnak.

 

Az IGT nevéhez számos innováció fűződik a nyerőgép iparban, többek közt a video póker, és azok a gépek, melyek zseton helyett papírpénzt illetve különböző papír alapú utalványokat is elfogadnak. A cég Wheel of Fortune elnevezésű terméke minden idők egyik legsikeresebb nyerőgépjátéka. 

Az IGT bevétele 2007 és 2009 között 27 százalékkal esett, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a globális recesszió a kaszinóköltéseken is rajta hagyta a nyomát. 2012-ben a cég 500 millió dollárért felvásárolta a facebookos nyerőgépjátékok fejlesztéséről elhíresült Double Down Interactive LLC-t.

Az IGT részesedése az Észak-Amerikában eladott gépek piacán 2013-ban még több, mint 60 százalék, a tavalyi évben pedig már csak 41 százalék volt, miután riválisai, a Scientific Games Corp. és a Konami Corp növelték eladásaikat. 2014 elején az IGT 5000 embert alkalmazott, azonban márciusban bejelentette, hogy a piacvesztés miatt 7 százalékos leépítést tervez.

 

A római székhelyű Gtech SPA az Egyesült Államokban, Olaszországban, Spanyolországban és Dél-Amerikában működtet lottójátékokat. Éves bevétele körülbelül 4,2 milliárd dollár, 60 országban körülbelül 8.600 alkalmazottja van.

 

Piackutatók szerint Észak-Amerikában a nyerőgépek eladásai a következő nyolc évben körülbelül 1,2 százalékkal fognak növekedni, mely viszonylag komoly csökkenés a kétezres évek közepén jellemző 5 százalékhoz képest.