Új csapatot épít a Pick Szeged kézilabdacsapatának új edzője

2013-06-04
Új csapatot épít és a szezon második felére ígér csúcsformát Juan Carlos Pastor, a bajnokságban ezüstérmes Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának kedden bemutatkozott új edzője.

 

A szakvezető a szegedi sajtótájékoztatón a pickhandball.hu beszámolója szerint azt mondta, időre lesz szükség a gárda felépítéséhez, mivel "elég bonyolult" az a filozófia, amit képvisel.

 

"Remek játékosokat szerződtettük, biztos vagyok benne, hogy beilleszkednek majd az általam tervezett rendszerbe" - jelentette ki a spanyol edző, aki hozzátette, korábbi játékosa, Marko Krivokapic személyében jó segítője lesz.

 

Az eseményen Pastor és Krivokapic mellett bemutatkozott a négy frissen szerződtetett játékos, a Lengyelországból visszatért Ilyés Ferenc, valamint García Parrodo, Niko Mindegía és Vladimir Vranjes is. Előbbi - aki visszatérésével megkapta korábbi, 18-as mezét - azt mondta, a csapat tagjainak sokat kell majd változniuk és alkalmazkodniuk annak érdekében, hogy elsajátítsák a spanyol tréner felfogását.

"Az improvizációból visszább kell majd venni" - idézte Ilyést a klub honlapja.

 

Krivokapic - akinek testvére, Milorad 24-szeres magyar válogatott - úgy fogalmazott, játékosként véget ért a pályafutása, most tanulni jött Szegedre, ahol aktív karrierje során nem szerepelhetett, most viszont edzőként lesz erre lehetősége.

"Tetszik az a négyéves projekt, amit elterveztünk, s azt gondolom, hogy a játékoskeret alkalmas arra, amit kitaláltunk" - tette hozzá Krivokapic.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: kézilabda,