Továbbra is milliárdos veszteséggel üzemel a magyar lóverseny

2014-06-27
Hiába nyíltak sorra a fogadóirodák a hazai lóverseny szektor továbbra is masszívan veszteséges, 2013-ban rosszabb évet zárt, mint egy évvel korábban.

 

Bár tavaly már sorra nyíltak az új fogadóhelyek és számos új játéktípust is bevezettek, a hazai lóversenyeztetés és lóversenyfogadás egyelőre még tavaly sem vált önfenntartóvá. A lóversenyeket rendező, állami tulajdonban lévő Kincsem Nemzeti Kft. 2013-ban ugyan hét százalékkal növelte bevételeit, és 605 millió forintos forgalmat ért el, de így is 963 millió forintos veszteséggel zárt. – írja a vg.hu

 

„A 2013-as üzleti évben 93 versenynap volt, az előző évi 96 versenynappal szemben. Az ügető versenynapok száma elmarad a bázis időszakitól, mivel a kedvezőtlen időjárás miatt később kezdődtek a versenyek és a nyári időszakban kevesebb szerdai versenynap szerepelt a naptárban” – olvasható a cég beszámolójában. Hozzáteszik: a likviditási helyzetük rendezett, de a kiegyensúlyozott fenntartás csak külső forrás, pénzintézeti folyószámlahitel igénybevételével biztosítható.

 

Szintén veszteséggel zárt az ugyancsak állami tulajdonban lévő Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft: a 706 millió forint bevétel mellé 114 millió forint veszteség párosult. Az ügetőből 367 millió forint, a galoppból 315 millió forint bevétele származott a cégnek, ellenben 503 millió forint nyereményt fizettek ki a fogadóknak. „A tavaly bevezetett új totalizatőr fogadási rendszer kiépítését és az országos szintű lefedettség fokozatos megvalósítását követően várható forgalomnövekedés néhány éven belül a társaság jövedelmezőségét pozitívan befolyásolhatja” – fogalmaznak a beszámolójukban.

 

A fogadások száma azonban látványosan növekszik. Amíg például tavaly áprilisban 84 ezren fogadtak a futamokra, addig idén áprilisban már 150 ezren, ez 79 százalékos növekedést jelent. Hatalmas bevételek természetesen még így sem keletkezhetnek, hiszen az alaptét 200 forint, a szerződött partnerek pedig 6 százalékos jutalékot kapnak. Jelenleg közel 300 fogadóhely működik az országban, minden megyeszékhelyen lehet fogadni a futamokra. Budapesten már legalább 49 bukmékeriroda található, de számos kisváros mellett már néhány falu is szerepel az ország lovis térképén. Leginkább sörözők, lottózók és nemzeti dohányboltok alkotják a hálózatot. Növelhette a fogadások számát, hogy február végétől már a francia lóversenyekre is lehet tippelni, az egyik sporttelevízió pedig élőben közvetíti a versenyeket.

 
Forrás: vg.hu