Történelmi lehetőség előtt az Atlético Madrid

2014-05-15
A spanyol labdarúgó-bajnokság történetében másodszor fordul elő, hogy az utolsó fordulóban bajnoki finálénak beillő meccs dönti el az aranyérem sorsát: ezúttal az Atlético Madrid és a címvédő Barcelona küzd meg egymással az elsőségért, előbbinek a döntetlen is elég a végső diadalhoz.

 

Egy évvel ezelőtt, amikor elkészítették a sorsolást, kevesen gondolhatták, hogy a szombati rangadó ilyen jelentőséggel bír majd, sőt pár hete sem tűnt ez valószínűnek. Legfeljebb az, hogy a két madridi csapat végső helyezéséről dönthet az összecsapás.

 

A kiválóan menetelő Atlético Madrid azonban kilenc győztes meccs után, melyeken mindössze egy gólt kapott, vereséget szenvedett a Levante vendégeként, majd hazai pályán csak döntetlent ért el a Málagával szemben, miközben a Real Madrid a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot gyűjtött, így váratlanul a botladozó Barcelona ölébe hullott a döntő lehetősége.

 

Annak ellenére játszhat a bajnoki címért a katalán alakulat, hogy előző két bajnoki találkozóján szintén nem brillírozott, csak két döntetlenre futotta az erejéből a nem túl veretes Getafe és Elche ellen.

 

Az Atlético jelenleg három ponttal előzi meg a Barcelonát. Ha utóbbi csapat hazai pályán legyőzi, pontszámban utoléri riválisát, és mivel ősszel a Vicente Calderón Stadionban 0-0-s döntetlen született, az egymás elleni eredményeknek köszönhetően lenne ismét, immár 23. alkalommal bajnok. Eddig kétszer dőlt el hasonlóképpen az aranyérem sorsa: 1951-ben az Atlético éppen így előzte meg a Sevillát, míg 1946-ban a Sevilla a Barcelonát.

 

A katalánok számára nem kisebb a tét, minthogy a bajnoki címmel megmenthetik a szezonjukat, vagy hat év után először esik meg velük az a csúfság, hogy jelentősebb trófea nélkül maradnak. Persze nem kisebb a motiváció az Atlético számára sem, amely tizedik bajnoki címét szerezheti meg 18 évvel azután, hogy legutóbb diadalmaskodott. Tíz éve, 2004-ben fordult elő mostanáig utoljára, hogy nem a Real vagy a Barcelona volt a bajnok, akkor a Valencia lett a "befutó".

 

"Történelmi lehetőség előtt állunk azzal, hogy két trófeát is elhódítsunk. Erre büszkék vagyunk" - jelentette ki a Bajnokok Ligája döntőjében is érdekelt fővárosiak csapatkapitánya, Gabi. "Ugyanazt kell csinálnunk, amit az egész idény során tettünk: nagy intenzitással és magabiztossággal kell futballoznunk".

 

Xavi, a Barcelona játékosa azt emelte ki, hogy azért nagyon nehéz az Atlético ellen játszani, mert a madridi csapatnak a legjobb a védelme.

 

"Azt hittük, elbuktuk a bajnokságot, most mégis saját kezünkben van a sorsunk. Különleges meccsnek ígérkezik, nem tudom, hogy ilyen valaha lesz-e még egyszer" - mondta a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok középpályás.

 

Az utolsó forduló nemcsak a bajnoki címről dönt, hanem a kiesőkről is. A sereghajtó Real Betis már biztosan elköszön az élvonaltól, de a búcsút jelentő másik két hely még "kiadó". A Valladolid és az Osasuna csak győzelemmel reménykedhet a bennmaradásban. Ha a három pont összejön nekik, akkor rajtuk kívül még bajban lehet a Granada, a Getafe és az Almería.

 

 

Primera División, 38. (utolsó) forduló:

péntek:

Málaga-Levante 21.00

szombat:

Real Madrid-Espanyol 16.00

FC Barcelona-Atlético Madrid 18.00

FC Valencia-Celta Vigo 22.00

vasárnap:

Real Sociedad-Villarreal 12.00

Almeria-Athletic Bilbao 18.00

Osasuna-Real Betis 18.00

Valladolid-Granada 18.00

Rayo Vallecano-Getafe 18.00

Sevilla-Elche 21.00

 

Az állás:

1. Atlético Madrid 37 76-25 89 pont - BL-főtábla

2. FC Barcelona 37 99-32 86 - BL-főtábla

3. Real Madrid 37 101-37 84 - BL-főtábla

4. Athletic Bilbao 37 66-39 69 - BL-selejtező

5. Sevilla 37 66-51 60 - EL-főtábla

6. Real Sociedad 37 61-53 59 - El-selejtező

7. Villarreal 37 58-43 56 - EL-selejtező

8. Celta Vigo 37 48-52 49

9. Levante 37 35-42 48

10. Valencia 37 49-52 46

11. Rayo Vallecano 37 45-78 43

12. Espanyol 37 40-48 42

13. Málaga 37 38-46 42

14. Elche 37 29-47 40

15. Almería 37 43-71 39

16. Getafe 37 33-53 39

17. Granada 37 31-56 38

18. Osasuna 37 30-61 36

19. Valladolid 37 38-59 36

20. Real Betis 37 35-76 25 - már kiesett

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,