Több, mint 100 fogadóirodát zár be a William Hill

2014-04-29
A legnagyobb brit fogadóiroda több, mint 100 irodáját zárja be idén a nyerőgépeket terhelő adó mértékének emelkedése miatt.

 

A vállalat, melynek jelenleg 2.434 fogadóirodája van az Egyesült Királyságban, felhívta a figyelmet arra, hogy a 109 üzlethelyiség bezárásával körülbelül 420 ember munkahelye fog megszűnni. 

A William Hill közleménye szerint az adó 20-ről 25 százalékra való emelését nem valószínű, hogy túlélik azok a bezárni tervezett irodák, melyek legtöbbje eddig is veszteséges volt.

Ralph Topping, a William Hill ügyvezetője különösen kétségbeejtőnek tartja a bezárásokat: “A gazdasági válságban is kemények dolgoztunk, hogy bővítsük fogadóiroda-hálózatunkat, de emiatt a megnövelt közvetett adó miatt muszáj megtennünk ezt a lépést.” – nyilatkozta.

A cég korábban már jelezte, hogy a George Osborne-féle költségvetésben megjelent, a FOBT terminálokat terhelő megnövelt adókulcs körülbelül 22 millió font többletköltséget jelent majd számukra évente.

Nem véletlen, hogy az adóemelés bejelentését követően, a múlt hónapban a William Hill és a Ladbrokes részvényei is meredeken esni kezdtek. 

 

A William Hill magas tétes nyerőgépekből (FOBT-okból) származó bevétele 2013-ban ötödével nőtt, a cég a tavalyi évben már 9.400 ilyen gépet üzemeltetett. Ezeken nyerőgépeken – melyből jelenleg több, mint 33 ezer üzemel Nagy Britanniában - a játékosok 20 másodpercenként akár 100 fontot, azaz nagyjából 35 ezer forintot is kockára tehetnek. Ezt a termináltípust az utóbbi időben rengetegen támadták magas társadalmi veszélyessége miatt, többen egyenesen a betiltásukat szorgalmazzák. 

 

Topping persze nem igazán ért egyet az ellenzőkkel: “A kritikusok azt hangoztatják, hogy ’az emberek naponta 18 ezer fontot veszítenek’ ezeken a gépeken. De mutasson már nekem egy játékost, aki 18 ezer fontot dobott egy gépbe. Ez hülyeség. Ki mászkál 18 ezerrel a zsebében?” – háborgott. 

Topping szerint lóversenyen sokkal nagyobb összegeket lehet veszíteni. „Megszüntetik a lóversenyfogadást? 100 fontot dobni egy gépbe, melyen a fogadóirodának 2,5 százalék árrése van, nem nagy rizikó. Ha felteszel 100 fontot egy lóra, ahol az árrés 15%, sokkal valószínűbb, hogy veszítesz. Ez nem logikus.”

 

A brit Szerencsejáték Szövetség legutóbbi adatai szerint az Egyesült Királyságban üzemelő több, mint 33.320 nagy tétes, úgynevezett „B2” kategóriájú nyerőgépből a szerencsejáték ipar nyeresége a 2008-09 évi 1 milliárd fontról 2012-re 1,6 milliárd fontra nőtt. 

“A FOBT terminálok igen jövedelmezőek, ezért helyes, ha most 25 százalékra emeljük az őket terhelő adót.” – nyilatkozta az államkincstár szóvivője.

 

A William Hill egyébként nem kezdte túl jól az évet, működési profitja 2014 első negyedévében 25 százalékkal csökkent, nagyrészt annak köszönhetően, hogy két hétvégén is nagyot kaszáltak a fogadók

 

Ez a profitcsökkenés ráadásul annak ellenére következett be, hogy az irodák forgalma 3 százalékkal nőtt.

Az online szektor – mely a cég bevételeinek körülbelül harmadáért felelős – bevétele 4 százalékkal emelkedett, nagyrészt a sportfogadási tétek 39 százalékos ugrásának köszönhetően. 

Topping megjegyezte, hogy nagy reményekkel várják az idei foci vb-t, melyre „páratlan kínálattal készülnek”, és melytől azt remélik, hogy segít idei mérlegük egyenesbe hozásában.

 
Címkék: sportfogadás,