Tizennyolc magyar érem Szegeden

2013-05-13
A magyar válogatott összesen 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot - gyűjtött a szegedi kajak-kenu Világkupa-versenyen.

 

A rutinos és fiatal versenyzőkből összeállított magyar válogatott 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot - gyűjtött a vasárnap zárult szegedi kajak-kenu Világkupa-viadalon, amely a nemzetközi szövetség idei Vk-sorozatának első állomása volt.

 

A szombati négy-négy első és második, illetve két harmadik után vasárnap délelőtt újabb három második és egy harmadik helyet szereztek a házigazdák, majd a délutáni program után további négy egység állhatott a dobogóra.

 

Takács Kincső - miután délelőtt 200 méter egyesben ezüstérmet harcolt ki - Lakatos Zsanettel párosban megnyerte a kenu kettesek 500 méteres küzdelmét, a szintén kenus Vajda Attila és Kiss Tamás pedig - ebben a sorrendben - 5000 méteren aratott kettős magyar győzelmet.

 

A 2008-as pekingi olimpián 1000 méteren bajnok szegedi Vajda hatalmas fölénnyel utasította maga mögé riválisait. A leghosszabb távon született még egy magyar érem az Európa-bajnoki címvédő Csay Renáta révén, ő harmadikként ért célba a kajakosok között. A férfiak hasonló számában Noé Milán ötödik, Gere Bálint pedig hatodik lett.

 

A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója versengett, a magyar csapat 65 fős volt.

 

férfiak: 

500 m:

K-2:

1. Simo Boltic, Marko Dragosavljevic (szerb) 1:30.114 

2. Martin Jankovec, Juraj Tarr (szlovák) 1:30.138 

3. Fernando Pimenta, Emanuel Silva (portugál) 1:30.444 

...7. Kugler Attila, Schenk Áron 1:32.730 

...11. (a B döntőben 2.) Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor

C-2:

1. Ivan Stil, Anatolij Tovkan (orosz) 1:42.402 

2. Baez Avila Rolexis, Serguey Torres Madrigal (kubai) 1:43.170 

3. Jaroslav Radon, Filip Dvorák (cseh) 1:43.950 

...8. Viola Viktor, Bodonyi András 1:47.418 

9. Korisánszky Péter, Korisánszky Dávid 1:47.514 

5000 m:

K-1:

1. Aleh Jurenyija (fehérorosz) 20:15.767 p 

2. René Holten Poulsen (dán) 20:17.591 

3. Daniel Dal Bo (argentin) 20:22.817 

...5. Noé Milán 20:54.137

6. Gere Bálint 20:54.773 

C-1:

1. Vajda Attila 22:37.946 

2. Kiss Tamás 23:22.646 

3. Matej Rusnák (szlovák)

 

nők:

500 m:

C-2 (5 induló):

1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett 2:06.779 

2. Anasztaszja Ganyina, Natalja Marazanova (orosz) 2:09.305

3. Mia Friend, Anggie Avegno (ecuadori) 2:13.313 

5000 m:

K-1: 

1. Louisa Sawers (brit) 22:32.264 

2. Teneale Hatton (új-zélandi) 22:32.924

3. Csay Renáta 22:33.116 

...5. Bara Alexandra 23:24.956

 

korábban:

férfiak:

500 m:

K-1:

1. Ken Wallace (ausztrál) 1:39.148 p 

2. Dombvári Bence 1:39.160 

3. Daniel Havel (cseh) 1:39.304 

...20. (a C döntőben 2.) Szalai Tamás

C-1:

1. Marcin Grzybowski (lengyel) 1:52.323 

2. Ilja Stokalov (orosz) 1:52.557

3. Vasbányai Henrik 1:52.941 

...7. Mike Róbert 1:54.873 

200 m:

K-1:

1. Cesar De Cesare (ecuadori) 35.039 mp 

2. Edward Mckeever (brit) 35.321 

3 Piotr Siemionowski (lengyel) 35.357

4. Tótka Sándor 35.465 

5. Miklós Dudás 35.525 

K-2:

1. Alekszandr Djacsenko , Jurij Posztrigaj (orosz) 31.907 

2. Liam Heath, Jonathan Schofield (brit) 32.579 

3. Nebojsa Grujic, Uros Mitjev (szerb) 32.663 

...11. (a B döntőben 2.) Kadler Viktor, Hérics Dávid

...13. (a B döntőben 4.) Sík Márton, Beé István

C-1:

1. Ivan Stil (orosz) 39.872 

2. Jevgenyij Suklin (litván) 40.154 

3. Nyikolaj Lipkin (orosz) 40.898

...5. Lantos Ádám 41.504 

...14. (a B döntőben 5.) Horváth Gábor

C-2:

1. Nyikolaj Lipkin, Alekszandr Kovalenko (orosz) 37.351 

2. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (fehérorosz) 37.741

3. Baez Avila Rolexis, Serguey Torres Madrigal (kubai) 38.155 

4. Nagy Péter, Lantos Ádám 38.323 

5. Bozsik Attila, Horváth Gábor 39.289

 

nők:

500 m:

K-4:

1. Lengyelország 1:32.602 p 

2. Magyarország I (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina) 1:32.986

3. Fehéroroszország 1:34.810 

...9. Magyarország II (Szabó Petra, Lucz Dóra, Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna) 1:42.028 

200 m:

K-1:

1. Lisa Carrington (új-zélandi) 40.475 mp 

2. Karolina Naja (lengyel) 40.499 

3. Natalja Podolszkaja (orosz) 41.531

...5. Vad Ninetta 42.161

...9. Kozák Danuta 42.323 

K-2:

1. Nikolina Moldovan, Olivera Moldovan (szerb) 38.706 

2. Natalja Proszkurina, Anasztaszja Lavrova (orosz) 39.078 

3. Joana Vasconcelos, Teresa Portela (portugál) 39.324

...7. Tóth Dzsenifer, Hagymási Réka 39.582 

8. Szabó Petra, Szilvásy Nóra 40.368 

C-1 (8 induló):

1. Sztanilija Sztamenova (bolgár) 49.941 

2. Takács Kincső 50.823 

3. Marija Kazakova (orosz) 50.979 

4. Lakatos Zsanett 51.111

 

Forrás: MTI

 

Címkék: kajak-kenu,