Tippmix tippek: Kezdjük a hetet Tippmix-szel

2014-10-13
A hétfői és keddi napok még a válogatott meccsekről szólnak. Pályára lép a magyar válogatott is, reméljük, hogy a Románia elleni bravúros X után Feröer-szigetek ellen papírforma győzelmet aratnak Dzsudzsákék.

035 V Izland - Hollandia

Tipp: 2.5 gól felett @ 1.77

Izland nem szórakozik! Eddig két EB-selejtezőt játszott a szigetország válogatottja, és mindkettőt 3-0-ra nyerte. Hat ponttal és 6-0-ás gólkülönbséggel vezeti is a csoportot, míg Hollandia mindkét eddigi találkozóján alaposan megizzadt. Rögtön a nyitómeccsen kikaptak Csehországtól, aztán otthon nagyon nyögvenyelősen, de végül 3-1-re nyertek Kazahsztán ellen. Hiddinket támadják is, hogy valami nagyon nem stimmel, van Gaal csapata kicsit jobb képet festett a VB-n, mint a jelenlegi Pedig a keret ugyanaz volt, de ebből is látszik, hogy számít az edző személye. Nos akárhogy is nézzük, Izland ezzel a két 3-0-ás győzelemmel bejelentkezett az egyik továbbjutást érő helyre. Ott vannak szintén 6 ponttal a csehek, itt vannak a Hollandok, és nem felejtsük el a törököket sem, akik két vereséggel rajtoltak, ám ha ma nyernek, ismét számolni kell majd velük.

Izland őszinte csapat, és erős csapat. Nem alibiznek, támadó focit játszanak. Legjobbjaik komoly bajnokságokban játszanak. Premier League, Championship, Eredivisie... -szóval erős kis válogatott ez. Otthon 3-0-ra lenyomták a törököket, idegenben pedig Lettországot semmisítették meg. Hollandia a csehek ellen elszórt pontokat akarja visszahozni, és bizony a hollandokra adott 1.65-ös odds is jelzi, hogy favorit ugyan a holland csapat, de benne van a hazai pontszerzés. Sokkal inkább érdemes a gólok irányába elmenni, mivel mindkét együttes támadó focit játszik, fognak itt potyogni a gólok. Ráadásul az izlandiak közül sokan játszottak, vagy játszanak jelenleg is Hollandiában, ők még inkább bizonyítani szeretnének.

Jó és lendületes meccs várható sok góllal.

 

042 V Bosznia-Hercegovina - Belgium

Tipp: 2.5 gól felett @ 1.97

A bosnyák csapat kinn volt a VB-n, viszont ha így folytatja, az EB-re nem fog kijutni. Eddig két meccsből 1 pontot hoztak össze, otthon például sikerült kikapni Ciprus ellen. Fájó zakó, hiába játszottak jobban, hiába dolgoztak ki közel 30 helyzetet, nem sikerült gólt lőni. Belgiumnak eddig egy meccse volt, Andorrát verték 6-0-ra. Igazából itt a bosnyákoknak van veszítenivalójuk, ha megint nem szereznek pontot, a bosnyákok óriási bajba kerülnének. Persze a belgáknak is fontos meccs, mert az Andorra elleni hazai győzelem az igazából nem egy nagy eredmény. Idegenben pontot szerezni egy közvetlen rivális ellen, na az már valami! Dzekóék fel fogják vállalni a nyílt, támadó focit, így a belgák sem játszhatják majd a VB-n is 'megcsodált' alibi futballjukat, úgymond rá lesznek kényszerítve arra, hogy támadjanak.

 

125 H U21 Spanyolország - U21 Szerbia

Tipp: U21 Spanyolország @ 1.25

 Selejteznek az U21-esek is, Spanyolország Szerbiával került össze a play-offban. Oda-visszavágós rendszerben, két meccs alapján dől el, hogy melyik együttes jut tovább. Nos, Szerbiában a spanyolok csak 0-0-ra voltak jók, pedig lejött az U21-be több olyan spíler, akik már a felnőtt csapathoz tartoznak. Játszott Isco, Morata Deulofeu vagy Alberto Moreno is, de hiába játszott fölényben a hispán együttes, gólt nem sikerült lőni. Spanyolország viszont nem került hátrányba, de idegenben nem szerzett gólt, így azért még bajba is kerülhet. Otthon nem lehet majd tologatni a labdát. Ebben a legjobbak a spanylok, helyzet nélküli mezőnyfölényt bárki ellen ki tudnak alakítani, de most már direktebb játékra van szükség. Valószínűleg otthon nagyobb önbizalmuk lesz a spanyol srácoknak, és meg akarják mutatni a szebbik arcukat is. A mezőnyfölény Szerbiában is megvolt, hazai pályán megérkeznek majd a gólok is.

 

132 H Németország - Írország

Tipp: Németország @ 1.29

A VB-győzelem óta volt egy-két ciki meccse a német csapatnak. Barátságos meccsen talán még bele is fér, egy VB-győzelem után valószínűleg nehéz felpörögni, ráadásul az argentinoknak volt miért visszavágni. Igen ám, de itt volt a lengyelek elleni hétvégi 2-0-ás zakó, ami akkor is ciki, ha tudjuk, hogy többen visszavonultak, és olyan kulcsjátékosok sérültek, mint Schweinsteiger vagy Reus. Németországnak vissza kell találni a helyes útra, és erre lehet alkalmas az írek elleni hazai találkozó. Egy botlás még belefér, otthon viszont nyerni kell, mese nincs. Írország nem verhetetlen, a Giblaltár elleni 7-0-ás győzelmüktől sem kell megijedni, hisz Giblaltár válogatottjában, amatőr, és félamatőr játékosok futballoznak. Elmenni a világbajnok otthonába, és ott eredményt elérni az már valami. Egyébként a német csapatnak Lengyelországban is megvoltak a lehetőségei, Podolski óriási kapufája, vagy Bellarabi lehetőségei, de nem volt velük a szerencse. Most hazai pályán pótolják majd elveszített pontokat, Írország legyőzése fontos lett a német csapatnak a lengyelországi zakó után.

 

142 V Feröer-Szigetek - Magyarország

Tipp: Magyarország @ 1.30

Végére maradt a magyar válogatott feröeri vendégszereplése. A bukik 1.30-as szorzót adnak a magyar válogatott sikerére, ami kb. reális. Tény, hogy nem lesz könnyű dolga a magyar válogatottnak, de Dárdai Pál személye garancia a jó eredményre. Amikor Dzsudzsák beverte a magyar válogatott gólját, dárdai egyből mondta a srácoknak, hogy majd a végén örülünk, ha lesz minek. Vélhetően a meccs után is elmondta a srácoknak, hogy azzal a Románia elleni döntetlennel még nem ért célba a csapat, egy hosszú első lépése volt csupán. Most jön a második, hisz mit sem ér az a remi, ha Feröer ellen nem tudunk nyerni. Erre gondolni sem szabad, azért annál jobb ez a magyar csapat, hogy ne nyerjen. Talán Szalainak is több tere lesz, és az is biztos, hogy szívvel-lélekkel játszik majd a hazai csapat, de több hibával,mint Románia. Itt talán majd kijön Stieber és Gera kreativitása, Lovrencsics és Dzsudzsák is nagyobb eséllyel veri majd a feröeri szélső védőket. Több pontrúgásunk lesz, ami szintén kamatozhat. Bukarestben is majdnem bejött, Szalai picike lesről bólintott egy -jogosan- meg nem adott gólt. Feröer-szigetek egy lelkes kis együttes, de azért egy-két góllal még jobbak vagyunk! Dárdai a mentális felkészítést illetően sokat jelent, és azért látszik, hogy nem attól jó edző valaki, hogy van papírja, vagy nincs. Ha szívvel-lélekkel, őszintén játszanak Geráék, meglesz a győzelem!

Címkék: sportfogadás, tippmix,