Thorpe ott akar lenni Rióban

2013-07-24
Újból edz, méghozzá orosz edzővel és Európában Ian Thorpe ötszörös olimpiai bajnok ausztrál úszó, aki szerint akár még a 2016-os riói olimpián is szerepelhet.

 

A 30 esztendős, 2006-ban visszavonult, majd 2011-ben a versenymedencébe visszatért Thorpe-nak nem sikerült bekerülnie a tavalyi londoni ötkarikás játékokon résztvevő válogatottba, most azonban ismét elszánt.

 

"Tudom, öregnek számítok, és egyre nehezebb a tréningezés, de vannak olyanok, mint például Alekszandr Popov vagy mások, akik bebizonyították, hogy harminc fölött is képesek versenyezni" - mondta Thorpe, aki Popov volt trénerével, Gennagyij Tureckijjel készül.

 

A Thorpe-Tureckij páros már London előtt is együtt dolgozott.

 

Forrás: MTI

Címkék: úszás,