Teltházas lesz Bukarestben a Valcea-Győr

2013-03-27
Minden jegy elkelt a Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntő első, bukaresti mérkőzésére.

 

Az összecsapás első mérkőzését jövő szombaton, helyi idő szerint 18 órakor játsszák a bukaresti sportcsarnokban, amely mintegy 5 ezer férőhelyes. 

 

A Pro Sport című román napilap információi szerint 3283 jegyet a valceai szurkolók vásárolhattak meg, a többi 1855-öt pedig az interneten keresztül értékesítették. Ez utóbbiak kevesebb mint tizenkét óra alatt keltek el annak ellenére, hogy a szurkolók egy része a jegyek borsos árára panaszkodott. A legolcsóbb belépők 50 lejbe (3 450 forint), a legdrágábbak 250 lejbe (17 250 forint) kerültek.

 

A román klub azért döntött a mérkőzés bukaresti megrendezése mellett, mert a valceai sportcsarnokba csak 3 ezer ember fér be.

 

"Örvendünk, hogy eladtunk minden jegyet, de főleg az jelent elégtételt, hogy a valceai szurkolóknak sikerült biztosítani 3200 jegyet, akik bizonyára megtöltötték volna a hazai csarnokunkat, így a hangulat éppen olyan lesz majd, mint Ramnicu Valceán" - mondta Andrei Luca, a román klub alelnöke.

 

A visszavágó április 11-én, csütörtökön lesz a Veszprém Arénában.

 
Forrás: MTI