Szombati főfogás: Juventus-Lazio

2012-11-17
Az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójából a szombati nyitómeccs, a Juventus-Lazio találkozó emelkedik ki.

 

A bajnokságot vezető Juve gyorsan kiheverte az Internazionalétól elszenvedett két héttel ezelőtti vereségét. A 49 mérkőzésen át tartó bajnoki veretlenségi sorozata megszakadását követően ugyanis a Bajnokok Ligájában a dán Nordsjaellandot (4-0), majd a Serie A-ban a Pescarát (6-1) is kiütötte a torinói csapat, így kifejezetten jó formában várja a római együttest.

 

A Lazio játékosai szintén jó passzban érkeznek Torinóba, miután a múlt vasárnap hátrányból felállva nyerték meg a fővárosi derbit az AS Roma ellen. A szombati találkozón ugyanakkor a csapat nem számíthat majd az egyaránt eltiltott Senad Lulicra, illetve Stefano Maurira, igaz, a Juventus sem a legerősebb csapatával állhat ki, mivel Andrea Pirlo szintén egymeccses eltiltását tölti majd.

 

A legutóbbi szezonban még az egyik legnagyobb rangadónak számított, a mostani kiírásban ugyanakkor már korántsem tűnik annak az AC Milan nápolyi vendégjátéka. A milánóiak egész szezonban szenvednek, 12 forduló után mindössze 14 szerzett ponttal csak 14. helyen állnak, s jelen állás szerint még a pontszerzés is nagy bravúrnak számítana tőlük a harmadik Napoli otthonában.

 

Az olasz bajnokság egyetlen magyar játékosának, Tőzsér Dánielnek az együttese, a Genoa városi rangadót játszik majd a Sampdoria ellen. A győzelem mindkét együttes számára kötelező lenne, tekintve, hogy előbbi a 18., utóbbi pedig a 17.

 

A legutóbbi fordulóban az Atalanta otthonában vesztes Inter ezúttal hazai pályán lép pályára, méghozzá a 11. helyen álló Cagliari ellen.

 

Serie A, 13. forduló:

szombat:

Juventus-Lazio 18.00 

Napoli-AC Milan 20.45

vasárnap:

Bologna-Palermo 15.00 

Catania-Chievo 15.00 

Fiorentina-Atalanta 15.00 

Internazionale-Cagliari 15.00 

Siena-Pescara 15.00 

Udinese-Parma 15.00 

Sampdoria-Genoa 20.45

hétfő:

AS Roma-Torino 20.45

 

A tabella:

1. Juventus 12 29-9 31 pont

2. Internazionale 12 24-13 27

3. Napoli 12 20-9 26

4. Fiorentina 12 19-9 24

5. Lazio 12 19-17 22

6. Atalanta 11 13-15 18

7. AS Roma 12 28-23 17

8. Catania 12 15-16 16

9. Parma 12 14-16 16

10. Udinese 12 16-18 15

11. Cagliari 12 11-17 15

12. Torino 12 13-10 14

13. AC Milan 12 18-16 14

14. Palermo 12 11-17 11

15. Chievo 12 12-23 11

16. Pescara 12 9-23 11

17. Sampdoria 12 13-18 10

18. Genoa 12 12-19 9

19. Bologna 12 12-18 8

20. Siena 12 12-14 7

A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont büntetésből levonva.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,