Szilágyi Áron elődöntős

2013-08-07
Az olimpiai bajnok vívó a budapesti vívó-világbajnokság negyeddöntőjében Gémesi Csanádot verte 15-9-re.

 

A három magyar közül Szilágyi Áron jutott be az elődöntőbe a férfi kardozók versenyében a budapesti vívó-világbajnokságon: Gémesi Csanád éppen tőle kapott ki, Szatmári András pedig az orosz Nyikolaj Kovaljovtól egyetlen találattal. Az olimpiai bajnok Szilágyi 4-4 után ellépett válogatottbeli csapattársától, és már nem volt kérdéses, melyikük jut tovább.

 

"Ez egyéni verseny, amelyben a saját formámat kellett hoznom, függetlenül attól, ki az ellenfél" - utalt arra a győztes, hogy magyar vívón át vezetett az útja a legjobb négy közé, aminek egyáltalán nem örült.

 

"Nagyon szerettem volna érmet nyerni, nem sikerült. Düh nincs bennem, csak egy kis szomorúság - nyilatkozott Gémesi. - Nehéz egy csapattárssal összecsapni, hiszen naponta több asszóban is vívunk egymással. Az első világbajnokságom a mostani, nem lehetek elégedetlen, különösen úgy, hogy még Világkupán sem voltam a felnőttek között a legjobb nyolc között."

 

Ez az asszó nem izgatta fel a SYMA Csarnok három-négyezres közönségét, egyszerűen tudomásul vette, hogy a jobb vívó lépett tovább, Szatmári és Kovaljov párharca viszont komoly izgalmakat tartogatott. A fiatal magyar kardozó a hajráig hátrányban volt, de amint az előző asszójában, úgy ezúttal sem adta fel. 12-12-nél utolérte a csapatban háromszoros világbajnok, a londoni olimpián bronzérmes riválisát, 13-13-at követően pedig az ő akciója volt eredményes, így már csak egy tus kellett volna neki a győzelemhez. Az utolsó két találatot azonban az orosz adta, így ő vívhat majd az elődöntőben Szilágyival, a program szerint 18.50-kor.

 

"Tegnap talán aláírtam volna ezt az eredményt, de most nagyon bosszant az egytusos vereség" - kesergett Szatmári, hozzátéve, hogy első felnőtt világbajnokságán szerepel, s eddig még Világkupa-versenyeken is csak a legjobb 16-ig jutott el.

 

Edzője, Szabó Bence szerint nagyszerű, változatos vívást mutatott be Szatmári, a negyeddöntőben a rutin döntött Kovaljov javára.

 

Szilágyi a tavalyi nyári játékok elődöntőjében is Kovaljovval csapott össze, s akkor 15-7-re nyert. A magyar olimpiai bajnok világbajnoki helyezésétől függetlenül remek napot zártak a magyar kardozók, előzőleg ugyanis az 1975-ös budapesti világbajnokságon fordult elő, hogy három magyar kardozó jutott a legjobb nyolcba.

 

A 64 között:

Gémesi Csanád-Aleksander Ochocki (amerikai) 15-6

Szatmári András-Joseph Polossifakis (kanadai) 15-11

Szilágyi Áron-Sergio Escudero (spanyol) 15-6

A 32 között:

Gémesi-Daryl Homer (amerikai) 15-13

Szilágyi-Ciprian Galatanu (román) 15-10

Szatmári-Alekszej Lihacseuszkij (fehérorosz) 15-13

A 16 között:

Gémesi-Aljakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-10

Szilágyi-Aldo Montano (olasz) 15-9

Szatmári-Alin Bedea (román) 15-13

Negyeddöntő:

Szilágyi-Gémesi 15-9

Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Szatmári András 15-14

Venjamin Resetnyikov Orosz)-Max Hartung (német) 15-14

Tiberiu Dolniceanu (román)-Enrico Berre (olasz) 15-4

 

Forrás: MTI

 

Címkék: vívás,