Szerszöv: Milliárdokat követelhetnek a nyerőgépesek az államtól!

2015-10-08
A Magyar Szerencsejáték Szövetség hatástanulmánya szerint akár milliárdos nagyságrendű kártérítést fizethet a magyar állam a korábbi játékgépes vállalkozóknak.

  

A játékgépek 2012-es törvényi betiltását megelőzően a kormány megemelte a játékadót, majd ezt követően az egyik napról a másikra visszavonta a játékgépek engedélyeit. A vállalkozók perre mentek, az Európai Unió Bírósága idén júniusban kimondta, hogy az intézkedés sértette az uniós jogot, de a kártérítésről a magyar bíróságoknak kell dönteniük.

 

A Népszabadság csütörtöki cikkében az áll, hogy a Magyar Szerencsejáték Szövetség által készített hatástanulmány szerint milliárdos kár érte a szerencsejáték-szervezőket. A szövetség szerint azáltal, hogy 12 ezer gép használhatatlanná vált, a vállalkozóknak 16 milliárdos kára származott, és ráadásul plusz 10 milliárdot buktak azon, hogy a gépek telepítéséhez is beruházásokra volt szükség. A szövetség azt állítja, hogy 40 milliárdos veszteség származott abból, hogy a szerencsejáték-szervező vállalkozásokat fel kellett számolni. A cégek éves bevétele 60 milliárd forint volt, amelyből körülbelül 30 milliárdot fizettek be az államkasszába játékadóra.

 

Az uniós bíróság azt kifogásolta, hogy a magyar jogalkotó nem írt elő olyan átmeneti időszakot, amely alatt az új jogszabályokhoz alkalmazkodni lehet, illetve ésszerű kompenzációs rendszert sem alakított ki a vállalkozók kárpótlására.

 

Címkék: nyerőgép,