Szalaiék a tavalyi bajnok otthonába látogatnak

2013-04-18
A magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató és az európai kupaszereplésért zajló küzdelemben még érdekelt Mainz a tavalyi bajnok Dortmundhoz látogat a Bundesliga 30. fordulójában.

  

A tabella kilencedik helyén álló mainziak csak három pontra vannak a hatodik, Európa Liga-indulást érő pozíciótól, így esetleges sikerükkel komoly lépést tennének a nemzetközi porond felé. A Bayern Münchenhez hasonlóan Bajnokok Ligája-elődöntős Dortmund ugyanakkor győzelem esetén megszilárdíthatja második helyét.

 

A Hajnal Tamást is foglalkoztató - és egyre inkább az alsóházba csúszó - Stuttgartra (12.) nehéz meccs vár a Freiburg (5.) ellen, a két csapat szerdán a kupa elődöntőjében találkozott, akkor a Stuttgart nyert 2-1-re.

 

Varga József és Stieber Zoltán csapata, a sereghajtó és a kieséshez egyre közelebb kerülő Greuther Fürth a forduló zárómérkőzésén Nürnbergben lép pályára.

 

A sérült Huszti Szabolcsot továbbra is nélkülözni kénytelen Hannover (10.) a Bayern Münchent fogadja, amely - rekordot felállítva - már hat körrel a zárás előtt bebiztosította végső győzelmét.

 

A forduló rangadója a hatodik Eintracht Frankfurt és a negyedik Schalke 04 összecsapása lesz, s ha a hazaiak győznek, egy pontra megközelítik a dobogóra igyekvő riválisukat.

 

Bundesliga, 30. forduló:

péntek:

Borussia Mönchengladbach-Augsburg 20.30

szombat:

Bayer Leverkusen-1899 Hoffenheim 15.30

Hamburger SV-Fortuna Düsseldorf 15.30

Hannover 96-Bayern München 15.30

Borussia Dortmund-FSV Mainz 05 15.30

Eintracht Frankfurt-FC Schalke 04 15.30

Werder Bremen-VfL Wolfsburg 18.30

vasárnap:

VfB Stuttgart-SC Freiburg 15.30

1. FC Nürnberg-SpVgg Greuther Fürth 17.30

 

Az állás:

1. Bayern München 29 83-13 78 pont - már bajnok

2. Borussia Dortmund 29 72-35 58

3. Bayer Leverkusen 29 53-38 50

4. FC Schalke 04 29 50-45 46

5. SC Freiburg 29 39-34 45

6. Eintracht Frankfurt 29 42-42 42

7. Bor. Mönchengladbach 29 36-39 41

8. Hamburger SV 29 34-45 41

9. FSV Mainz 05 29 36-34 39

10. Hannover 96 29 50-49 38

11. 1. FC Nürnberg 29 33-39 38

12. VfB Stuttgart 29 31-46 36

13. VfL Wolfsburg 29 35-45 34

14. Werder Bremen 29 45-56 32

15. Fortuna Düsseldorf 29 35-45 30

16. FC Augsburg 29 27-44 27

17. 1899 Hoffenheim 29 35-54 24

18. SpVgg Greuther Fürth 29 19-52 15

 

Forrás: MTI

  

Címkék: labdarúgás,