Szalai az Augsburg ellen térhet vissza

2013-02-08
Az előző fordulót sárga lapjai, a szerdai fehéroroszok elleni válogatott mérkőzést pedig kisebb sérülése miatt kihagyó Szalai Ádám az utolsó előtti Augsburg otthonában térhet vissza a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Mainz csapatába.

 

A 11 gólos magyar támadó nélkül a Mainz múlt héten sima vereséget szenvedett hazai környezetben a listavezető Bayern Münchentől. Vasárnap viszont a Mainz számít esélyesnek, mivel az Augsburg eddigi tíz hazai mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg.

 

A sereghajtó Greuther Fürth egy héttel ezelőtt a frissen szerződtetett Varga Józseffel, illetve Stieber Zoltánnal óriási meglepetésre 2-1-re győzött a Schalke 04 vendégeként, ezzel ismét "látótávolságba" került számára a bennmaradás. A gárda most a még éppen bennmaradást jelentő, 15. helyen álló Wolfsburgot fogadja.

 

Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart a Werder Brement látja vendégül, míg a Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover a Hoffenheimet fogadja.

 

A Bayern München a Schalke 04 ellen játszik hazai pályán, míg a címvédő Borussia Dortmundhoz a Hamburg látogat.

 

Bundesliga, 21. forduló:

szombat:

Eintracht Frankfurt-1. FC Nürnberg 15.30

Borussia Mönchengladbach-Bayer Leverkusen 15.30

VfB Stuttgart-Werder Bremen 15.30

Borussia Dortmund-Hamburger SV 15.30

Hannover 96-1899 Hoffenheim 15.30

Greuther Fürth-VfL Wolfsburg 15.30

Bayern München-FC Schalke 04 18.30

vasárnap:

FC Augsburg-FSV Mainz 05 15.30

SC Freiburg-Fortuna Düsseldorf 17.30

    

Az állás:

 1. Bayern Müncehn 20  51- 7  51 pont

 2. Borussia Dortmund 20  46-22  39  

 3. Bayer Leverkusen 20  38-26  37  

 4. Eintracht Frankfurt 20  38-31  36  

 5. FSV Mainz 05 20  27-24  30  

 6. Schalke 04 20  33-31  29  

 7. Borussia Mönchengladbach 20  28-29  29  

 8. SC Freiburg 20  25-20  28  

 9. Hamburger SV 20  22-26  28  

10. Hannover 96 20  38-39  26  

11. Werder Bremen 20  32-37  25  

12. VfB Stuttgart 20  22-35  25  

13. Fortuna Duesseldorf 20  26-28  24  

14. 1. FC Nürnberg 20  20-27  24  

15. VfL Wolfsburg 20  21-30  23  

16. 1899 Hoffenheim 20  26-44  16  

17. FC Augsburg 20  16-32  14  

18. Greuther Fürth 20  13-34  12

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,