Sportfogadás tippek: Napoli - Inter

2015-11-30
A Serie A első két helyezettje csap össze a 14. forduló zárómérkőzésén. Ha a Napoli nyerni tud hazai pályán, megelőzi a jelenlegi listavezető Intert.

Napoli - Inter

Tipp: 2 gól felett AH

Odds: 1.38

Iroda: Marathonbet

Kezdés: hétfő: 21:00

 

Rendkívül fontos mérkőzés ez mindkét csapat számára, hisz ebben az idényben egyelőre teljesen nyílt a bajnoki elsőségért folyó küzdelem. Még 5-6 csapat is bajnok lehet, a Juve gyenge rajtjának köszönhetően sokan reménykednek, hogy megtörik a zebrák hegemóniája.

Ugyanakkor a Juve kezd magára találni, szóval kellenek a pontok nagyon. A Napoli otthon, a San Paolóban le akarja győzni az Intert, ez tény. Ehhez gólt, vagy inkább gólokat kell lőni, és ez nem szokott gondot okozni Hamsikéknak. AZ EL-ben rommá verték minden ellenfelüket, de a Serie A-ban sem tétlenkednek. Sarri csapata 24 gólt jegyzett, aminek java részét otthon. Egyébként 24 mérkőzés óta tart az a széria, miszerint a Partenopei gólt szerez hazai pályán. És ha gólt szerez, általában nem egyet! Ebből a 24 meccsből 21 olyat tudunk kivenni, ahol legalább kétszer betalált hazai pályán a Nápoly. Elkéspesztő széria!

MA nem lesz könnyű dolga a hazai csapatnak, ha gólt akar szerezni, mivel az Inter rég nem látott stabil együttes még olasz földön is. A kék-feketék eddig 13 bajnokin mindössze hét gólt kaptak, ami nem azt jelenti persze, hogy nem lehet bevenni Handanovic kapuját. Nagy probléma lehet például, hogy Kondogbia nem játszik a mai estén, ez pedig feltehetően jó hír a hazaiak számára, könnyebben átjátszható nélküle az Inter-középpálya.

De ha már a góloknál tartunk, és említettük a Napoli kegyetlenül hosszú szériáját, miszerint otthon mindig lőnek gólt/gólokat, azt is meg kell említeni, hogy az Inter eddig ebben a kiírásban minden egyes idegenbeli találkozóján lőtt gólt. Általában egyet, de azzal az eggyel mindig pontot szerzett.

Ma azért könnyen előfordulhat, hogy az Internek akár 2-3 gólt is lőni kell a pontszerzéshez, mert a Napoli egy igen őszinte, támadó focit játszó együttes, és otthon ez hatványozottan igaz. Higuain, Insigne, Mertens, Hamsik, Callejon és a többiek igen kreatív futballt játszanak.

A mi tippünk az, hogy egyik széria sem fog megszakadni, a Napoli ma is lő gólt otthon, az Inter pedig ma is lő gólt idegenben. A mindkét csapat lő gólt tipp persze jobban fizet, de mi maradunk picit óvatosabbak itt a hét első napján, és a 2 gól felett AH tippnek szavazunk bizalmat!

 

Címkék: sportfogadás, tipp,