Sportfogadás tippek: Celta Vigo - Getafe

2017-09-21
A Celta Vigo új edzővel és nagy reményekkel várta a 2017/18-as idényt, viszont a rajt elég gyengén sikerült. Ha a Getafe ellen sem sikerül nyerni, öt kör után továbbra is kieső helyen állhat a vigói együttes.

Celta Vigo - Getafe

Online sportfogadás tipp: Celta Vigo győzelem

Unibet odds: 1.75

Kezdés: csütörtök, 20:00

 

Ahogy a bevezetőben említettük, a Celta nem úgy vágott neki az idénynek, hogy majd négy kör után kieső helyen áll. Márpedig ez a helyzet, a 18. helyről pedig villámgyorsan el kéne mozdulni.

Erre van esély, viszont az újonc Getafe idegenben még veretlen, igaz, csak kétszer játszott Madridon kívül. Ami viszont a Celta és a Getafe párharcait illeti, a 2000-es években 12 bajnokit játszottak egymás ellen, abból 8-at a hazai csapat nyert. Az említett 12 bajnokiból csak egyet tudott megnyerni vendég-együttes, épp a legutóbbi mérkőzést sikerült behúznia a vigói együttesnek.

Unzue csapatának villámgyorsan össze kell kapnia magát, és a riválisok nyomába eredni. Egy nagyobb arányú győzelemmel akár a 11. helyre is fel lehetne ugrani, ami még mindig nem néz ki túl jól, de azért sokkal megnyugtatóbb, mint a 18. pozíció.

Támadólag lép majd fel a Celta, az ellenfél pedig kontrákra játszik majd. Yoda mellett Shibasaki, Gorosito és Pacheco sem játszik, míg a Celtánál csak Radoja hiányzik. A hazai együttesben összeáll a Jonny-Fontás-Cabral-Mallo védelmi négyes, középen ott lesz Wass, elöl Sisto, Aspas és Maxi Gomez. A hazai együttes 4-3-3-as felállásban játszik, nagy nyomást fog helyezni a Getafére. Unzue sem ilyen rajtról álmodott edzőként, szóval túl fontos meccs ez a vigói csapatnak, hogy félvállról vegye. Az 1.75-ös odds is teljesen rendben van, a mi tippünk tehát az, hogy a Celta javít, és elkezdi a felzárkózást.

Címkék: sportfogadás, tipp,