Sportfogadás tippek: Benfica - Chelsea

2013-05-15
Eljött az idő, ma rendezik az Európa Liga döntőjét a Benfica és a Chelsea csapatainak részvételével. A helyszín Amszterdam, az időpont pedig 20:45. De nézzük

 

Benfica - Chelsea

Tipp: mindkét csapat lő gólt

Odds:1.80

Iroda: bet365

Kezdés: ma 20:45

 

Este pontban 20:45-kor B. Kuipers spori a sípjába fúj, és elkezdődik a 2012/2013-as EL kiírás fináléja. A Benfica és a Chelsea sem akarja a véletlenre bízni a dolgokat, mindkét oldalon fogadkoznak, hogy semmi alibi nem lesz, győzni mennek Amszterdamba. Higgyünk nekik!

Tavaly a BL ben is összefutottak, így jól ismerhetik egymást. Mindkét alkalommal a Chelsea nyert, ám ez nem azt jelenti, hogy ma is így lesz. Egy meccsen bármi lehet, ezt a hétvégén a Man. City és a Wigan találkozója is bizonyította az angol FA Kupa döntőjében.

Már csak azért sem biztos a Chelsea győzelme, mert az EL-ben idegenben nem mindig játszottak úgy, ahogy hazai közönségük előtt. Eden Hazard ráadásul izomsérülés miatt nem léphet pályára, márpedig ő alapembere ennek a londoni alakulatnak. John Terry szintén kimarad, és ugye Ba is, aki az EL-ben mindig Torres helyettesít.

A Chelsea várható kezdője valószínűleg így néz majd ki este:

Cech-Azpilicueta-Cahill-Ivanovic-Cole-David Luiz-Ramires-Oscar-Mata-Moses-Torres

4-2-3-1-es felállásban játszanak tehát a londoniak, Hazard helyén Moses lép pályára, aki szintén kiváló labdarúgó, de nem annyira kreatív, mint a belga. Ugyanakkor Moses sallangmentesen játszik, elegánsan játszik, szinte meg sem mondani róla, hogy afrikai labdarúgó. A csapat érdekeit tartja szem előtt, és talán el is fér ő a középpályán, hisz két mozgatórugója így is lesz a Chelseanek Mata és Oscar személyében. Ráadásul David Luiz, Ramires és Moses is ért a gólszerzéshez, hogy Torrest ne is említsük! Bomba erős a Chelsea, egész biztos, hogy lőnek gólt ma este!

A Benfica részéről is lehet olvasni, hallgatni hangzatos nyilatkozatokat. Persze minden a pályán dől el, de a portugálok olyan szempontból máris jobb helyzetben vannak, hogy Jorge Jesus minden kulcsjátékosára számíthat. A Benfica szintén 4-2-3-1-es felállásban lép pályára. Íme a várható kezdő:

Arthur-Pererira-Luisao-Garay-Melgarejo-Matic-Perez-Salvio-Lima-Gaitan-Cardozo

Nem gyenge ez sem, legfeljebb aki nem követi a portugál futballt, egy-két név kevésbé ismerős. Ez a Benfica viszont az utolsó bajnokiját elveszítette a Porto ellen, így alighanem lecsúsznak a bajnoki címről. Egy EL győzelem vélhetően feldobná őket, sőt lehet, hogy a bajnokin is ez a meccs járt már a fejekben.

A portugálok leginkább Cardozoban bíznak, ha gólszerzésről van. Ő hihetetlenül érzi a kaput, és angol csapatok ellen megy is neki a góllövés. a Benfica szeretné győzelemmel zárni a 9-ik európai kupadöntőjét, meglátjuk, sikerül-e nekik.

Tavaly mindenesetre Londonban BL meccsen emberhátrányban is rendesen megizzasztották a Chelsea-t és gólt is szereztek ellenük. Ezt ma is megteszik majd, hisz Jorge Jesus csapata legalább olyan eltökélt, mint a Chelsea. Sőt...

Ráadásul a Benfica kerete elég bő, a padon is klasszis focisták ülnek majd, így bőven van kikből választani, ha cserélni kényszerül a Benfica mestere.

Két támadó focit favorizáló együttes feszül egymásnak, egy-egy joggal várhatunk mindkét csapattól! A nyilatkozatokat olvasgatva nagy meglepetés lenne, ha egyik, vagy másik csapat lőtt gól nélkül hozná le a döntőt!

Sok sikert a tipphez, a meccshez pedig jó szórakozást!

 

Címkék: sportfogadás, tipp,