Sportfogadás tippek: AS Roma - Atalanta

2012-10-07
Ma 12:30-kor csap össze a Stadio Olimpicoban az AS Roma és az Atalanta együttese. Legutóbb amikor a lombardiaiak a fővárosba látogattak, 3-1-es vereséggel távoztak. Valami hasonlóban bíznak az AS Roma szurkolói és vezetői a mai napon is

AS Roma - Atalanta

Tipp: Roma

Odds: 1.50

Iroda: bet-at-home

Kezdés: ma 12:30

Amiben bízhatnak a farkasok, az nem más, mint az, hogy az utolsó hat Roma-Atalanta meccsen hazai siker született. Ez persze csak akkor érvényes megállapítás, amikor a Roma a pályaválasztó, mert vendégként azért meg-megégtek Tottiék egy párszor.

Abban is bízhatnak, hogy idén már elkaptak egy kék-fekete mezes alakulatot a fővárosiak. Nevezetesen az Inter ellen arattak bravúros győzelmet, Florenzi, Osvaldo és Marquinho góljaival 3-1 arányban nyerni tudtak.

Azóta persze történtek dolgok, például kikaptak a Bolognától, és a Juventustól is. A zebrák úgy elverték őket, hogy nézni is fájt a szurkolóknak, ahogy kedvenceik csak nyomozzák a labdát. Most nagyon fogadkoznak, hogy ma nyerni fognak, és mindent megtesznek a siker érdekében.Bizony, rájuk is férne a három pont, mert eddig mindössze a 8. helyen állnak. A rúgott gólokkal nincs baj, de a bekapott 11 az nagyon sok!

Az Atalanta sincs jó formában, legutóbb őket is nagyon megverték. Ugyanúgy torinói csapattól kaptak ki, mint az AS Roma. Őket az FC Torino verte 5-1 arányban. A 62. és a 76. perc között négy gólt szedtek be, amire nem sok jel utalt. Hat meccsen kapott 9 gólt az Atalanta, de ezen az egyen negyed óra alatt négyet...

Van tehát mit kompenzálni a Romának és az Atalantának is, de ez csak egyikőjüknek sikerülhet. Az egyik független futballal foglalkozó weboldal felméréséből kiderül, hogy az olvasók közel 83%-a hazai sikert vár. Talán nem véletlenül!

A Roma csapatából csak Pjanic lesz olyan hiányzó, aki valóban hiányozhat, az Atalanta védelme viszont elég kesze-kusza lesz.

Guglielmo Stendardo, Stefano Lucchini, Daniele Capelli,Thomas,Manfredini,Gianpaolo Bellini, Ivan Radovanovic, Carlos Carmona, Davide Biondini, Leonardo Pettinari, Adriano Ferreira mind-mind az Atalanta hiányzója. Középpálya, és főleg a védelem foghíjas, nagyon nagy meglepetés lenne, ha nem hazai siker születne ma kora délután' Azért az sem véletlen, hogy legutóbb a nem túl acélos Torino is ötöt vágott a lombardiaiaknak.

Tippünk 3-1.

Sok sikert a tipphez, és jó szórakozást mindenkinek!

Címkék: sportfogadás, tipp,