Sportfogadás tippek: Nyíregyháza - Kecskemét

2015-04-17
Az NBI 24. fordulójában a Kecskemét Nyíregyházára látogat. A KTE remekül kezdte a tavaszt, de az utolsó két bajnokiján már nem tudott nyerni. A Szpari viszont utolsó három bajnokija közül kettőt is behúzott, így elkerült a veszélyzónából a nyíregyházi együttes.

Nyíregyháza - Kecskemét

Tipp: 2.5 gól alatt

Odds: 1.75

Iroda: bet365

Kezdés: ma 19:00

 

A korábbi években a Szpari és a KTE elég sűrűn játszott gólgazdag meccseket, ám azokkal a találkozókkal kár foglalkozni. A Szpari közben eltöltött pár évet az NBII-ben, majd idén újra a legjobbak között játszhat. Ősszel a KTE 1-0-ra nyert hazai pályán a Nyíregyháza ellen, tehát igen messze állt a meccs a gólgazdagtól. Azóta mindkét csapat kerete változott, főleg a Nyíregyháza alakult át. Ősszel még Csábi irányította a piros-kékeket, most már Mátyus János dirigál. Mátyus mellett érkezett a télen egy fél csapatnyi új játékos, tehát a Szpari nem ugyanaz, amely ősszel volt.

Mátyus Nyíregyházán is jól megszervezte a védekezést, emlékezhetünk arra, amikor a télről áthozott Paks elleni meccset ikszre hozta a Szpari cserekapussal a mezőnyben! A Nyíregyháza alapvetően stabil csapat, de a KTE is az, hisz a három belső védő mellett Lovric és Laczkó is arra hivatott, hogy védekezésben lezárja a széleket.

A Nyíregyháza kétszer játszott otthon 2015-ben, a Kispestet 2-0-ra verte, a Fradi ellen 0-0-ás döntetlent ért el. Gólt sem kapott a Nyíregyháza hazai környezetben. A hazai együttes legfontosabb célja továbbra is a bennmaradás kivívása. Amíg matematikailag nincs meg a biztos bennmaradás, addig ne nagyon várjunk sziporkázó focit a Mátyus-csapattól. Kemény, harcos focit viszont igen, szóval jó esély van, hogy az őszi meccshez hasonlóan itt sem potyognak majd a gólok. A szabolcsi együttesnek jó az iksz, és igazából a KTE-nek sem tragédia idegenben, hisz Kitlék sem nagyon juthatnak már előrébb a tabellán.

Várható kezdőcsapatok:

Nyíregyháza: Balogh-Szokol-Kovacevic-Ivanovs-Törtei-Kostic-Arziani-Zofcák-Pekár-Halenár-Seydi

KTE: Tujvel-Gyagya-Karan-Szkopljak-Lovric-Laczkó-Savic-Vukasovic-Kitl-Novák-Bebeto

Címkék: sportfogadás, tipp,