Sportfogadás tippek: Midtjylland - Győr

2017-11-11
A hölgyek kézilabda BL sorozatában a címvédő Győr a dán Midtjylland otthonába látogat. A dán együttes otthon még veretlen, de most azzal a Győrrel játszik, amely az első körben 11 góllal verte el. Hogy ebből mi lesz?

Midtjylland - Győr

Online sportfogadás tipp: A Győr minimum 25 gólt szerez

Bet365 odds: 1.60

Kezdés: szombat, 15:30

 

A Midtjylland és a Győr együttese gyakorlatilag évek óta találkozik a BL-ben, így van minta bőven, amit elemezni lehetne. Viszont hiába közhely, attól még igaz, hogy minden meccs más. Nem mindig ugyanazok a játékosok találkoztak, nem mindig ugyanaz volt a tét, és még lehetne sorolni.

Már a két együttes győri találkozóját is fölösleges említeni, hisz azóta a Győr együtteséből többen kidőltek. Az a találkozó volt az, amely 'pofon vágta' és felébresztette a dán együttest, hisz a győri KO után a BL-ben három győzelmet aratott zsinórban, melyek közül a Rosztov legyőzése igen komoly tényező.

A tippünk, hogy az ETO legalább 25 gólig jut. Itthon az első fordulóban 27-ig jutott, de Hansen és Tomori már ott sem játszott, még Oftedal sem annyira épült be, Puhalák sem volt olyan jó formában, szóval picikét más volt a helyzet. Amorim például csak egy gólt dobott a 27-ből, márpedig amilyen formában most van, 4-6 góllal lehet számolni a részéről is. Mörk és Oftedal egyre inkább megtalálja Brochot beállóban, szóval sokkal inkább alkalmazkodott a Győr a kialakult helyzethez, vagyis ahhoz, hogy kulcsjátékosok estek ki.

Görbiczék a Fraditól kapott füles után a Rosztovot már itthon elverték, szóval nincs ott nagy probléma. Egyébként pedig az ETO eljutott 25 gólig a Rosztov elleni visszavágón, és eljutott 25-ig a Fradi ellen zakó alkalmával is.

Ehhez a szombati meccshez úgy állnak oda a csapatok, hogy a továbbjutás biztosítva van, viszont nem mindegy itt sem, melyik együttes hány ponttal jut be a 2. csoportkörbe. Szóval a tét nagy, de a nyomás talán kisebb, mint a győri meccsükön. Reméljük, hogy Mörknek jó napja lesz, és picit pontosabb lesz támadásban, mint volt pl. az FTC ellen. Oftedal is egyre jobb, egyre fontosabb játékosa a Győrnek támadásban. Puhalák nagyon jó formában van, szóval a mi tippünk, hogy gólgazdagabb meccs lesz ez, mint a fogadóirodák várják, a Győr pedig el fog jutni minimum 25 gólig a Midtjylland otthonában.

Címkék: sportfogadás, tipp,