Sportfogadás tippek: 200 méter mellúszás

2015-08-07
Gyurta Dani ma sorozatban 4. Eb-győzelmét zsebelheti be 200 méter mellen a kazanyi vizes vb-n. Az elődöntők során a 3. legjobb időt, de elmondása szerint hagyott még a tankban!

200 m mellúszás

Tipp: Gyurta nyer

Odds: 1.95

Iroda: Tippmixpro

 

200 mellen Gyurta az elmúlt három VB-n nyerni tudott, miért ne nyerne most is? Londonban 2012-ben szintén Gyurta Dani nyert 200 mellen.

Legutóbb az EB-n 2014-ben 200 mellen viszont Berlinben a hazai Koch nyert viszont Dani nem is indult el 200-on. Gyengébbik számában a 100 mellen viszont 4. helyen végzett, ami egy jó eredménynek számított.

Itt Kazanyban a 200 elődöntői után ezt nyilatkozta Dani:

„Minden úgy történt, ahogy elterveztük – láttam, hogy a japán srác nagyon megy, ami nem meglepő, hiszen ő a világranglista-vezető, az amerikai Cordest is figyeltem, azaz semmi különös nem történt. Talán egy picit erősebben kezdtem a tervezettnél, ezért is engedtem ki az utolsó ötvenen némiképp, hogy ne lőjek el mindent a döntő előtt. Bennem még maradt, az biztos, holnap kiderül, hogy a többiek mennyit tudnak még. Vagyunk öten, akik képesek lehetünk 2:07-es időre, hogy közöttünk mi lesz a sorrend, azt senki sem tudja megmondani. A mostani idők nem érdekesek, holnap új verseny lesz, csak a beszólítási sorrend miatt érdekesek. Most átbeszéljük az edzőimmel, mi legyen a követendő taktika, mire számíthatunk a többiektől, aztán csinálunk egy tervet, ami úgyis borulni fog verseny közben – de ebben épp ez a szép, hogy remek verseny lesz, nagyon jó, nagyon felkészült ellenfelekkel”

Miért ne hinnénk neki. Őszinte srác, aki nem szokott mellébeszélni. És ami fő, remek versenyző típus! Hogy hármas pályán úszik, vagy 4-es, igazából semmit sem számít. Dani rutinos versenyző, meg fogja nyerni a 200-at. Kochot meg tudja verni, és a japán pedig ellövi a puskaport az első 100-150 méteren, az utolsó hosszon Gyurta még képes lesz váltani, de a japán nem! A többiek pedig nem ellenfelek Dani számára!

Címkék: sportfogadás, tipp,