Sportfogadás tippek: Ferencváros - Videoton

2015-05-20
A Magyar Kupa fináléját szerda este rendezik a Groupama Arénában. A Fradi tehát hazai pályán játszhat a bajnoki győzelmet ünneplő Videoton ellen. Remek párosítás, reméljük, a meccs is az lesz!

Ferencváros - Videoton

Tipp: 2 gól felett AH

Odds: 1.47

Iroda: bet365

Kezdés: ma 20:00

A Vidi és a Fradi is elég jó szezont zárt a bajnokságot illetően. A Vidinek az ősz sikerült nagyon jól, úgy rajtolt a fehérvári csapat, hogy nagyon korán világossá vált, hogy ebből bajnoki cím lesz. Az lett. A Fradi pedig tavasszal szedte össze magát, és nagyon úgy néz ki, a jó tavaszi teljesítmény ezüstérmet ér a zöld-fehéreknek. Igen ám, de itt a kupában a Fradi szeretne fordítani a sorrenden, és meg szeretné nyerni a sorozatot!

Az NBI-ben  2014 november 23-án találkoztak, 0-0 lett a meccs végeredménye. Persze azok picit más idők voltak, és mindkét együttes keretében történtek változások november óta. A Fradihoz érkezett például Ramirez és Hajnal, de azon a novemberi meccsen Varga sem játszott még. Három olyan játékos, akik nagyban hozzájárultak a Fradi tavaszi felemelkedéséhez. Hajnal és Varga egyértelműen támadó felfogású játékos, és Ramirez pedig olyan szélső védő, mint mondjuk Marcelo, aki ugyan védő, de a támadásokból is kiveszi a részét.

A Vidi pedig nem véletlenül lett bajnok, igencsak erős csapat a fehérvári. Sok pletyka kering, kik távoznak, kik maradnak, de az tuti, hogy erre a meccsre mindenki összeszedi magát. Vagy majdnem mindenki, hisz úgy hírlik, Juhász nem teljesen egészséges. Márpedig ha a Vidi védelmének oszlopa kiesik, az növeli a Fradi-gólok esélyét. Ősszel nem született gól a két együttes bajnokiján, reméljük, most azért látunk pár találatot.. Nem túl erős tipp, de november óta erősödött a Fradi, és ne feledjük, hogy most otthon játszhatnak a zöld-fehérek! A Vidi akár rá is fizethet, hogy a bezsebelt bajnoki cím után picikét visszavettek a lendületből. Ez a 2 gól felett AH tipp közel 1.50-es szorzón egy fogadható opció a Magyar Kupa döntőjére.

Címkék: sportfogadás, tipp,