Sokat ért pár fogadónak Suárez harapása

2014-06-25
Bár az olaszok védője, Giorgio Chiellini meglehetősen horrorisztikusnak találta, hogy az uruguayi csatár, Luis Suárez beleharapott a keddi meccsen, több, mint száz skandináv sportfogadó vad ünneplésbe kezdhetett, hogy bejött az elsőre kissé valószínűtlennek tűnő fogadásuk!

 

A Betsafe fogadóiroda ugyanis 176-szoros nyereményszorzót kínált arra az eseményre, hogy az uruguayi játékos - akit egyébként korábban már kétszer eltiltottak harapás miatt -, valakibe a brazil vébé alatt is belemélyeszti fogait. 

Összesen 167  játékos döntött úgy, hogy megér valamennyit ez a lehetőség, így mikor Suárez a D csoport keddi mérkőzésének végéhez közeledve nem bírt tovább magával, már kezdődhetett is az ünneplés!

 

Az egyik nyertes, a 23 éves svéd Jonathan Braeck 80 svéd koronát (úgy 2500 forintot) tett fel, így most, 14 ezer koronát, azaz nagyjából 470 ezer forintot köszönhet Suárez őrültségének.

„Először arra gondoltam, hogy kicsit többel játszom meg, de egy haverom azt mondta, hogy csak a pénzemet pocsékolom.” mesélte Braeck a SportExpressen című lapnak. „Mikor az olaszok vezettek, tudtam, hogy kicsit be fog kattanni. Nem gondoltam, hogy pont harapni fog, de tudtam, hogy valami hülyeséget fog csinálni. Aztán végül a legjobb hülyeséget tette, amit csak lehetett!”

 

A Betsafe megerősítette a hírt: “Örömmel igazoljuk, hogy ügyfelünk valóban 14 ezer koronát nyert, annak köszönhetően, hogy Suárez emlékezetes módon megharapta ellenfelét – ismét.” nyilatkozta Patrik Oqvist, a Betsafe marketing managere. 

 

Braeck még elmondta, hogy nyereménye egy részét arra költi, hogy megnézzen pár Premier League meccset Angliában, de nem tervezi, hogy ellátogat Liverpoolba, hogy lássa azt az embert, aki pénzeli majd az utazását. „Manchesterbe fogok menni, a Manchester United meccsére. Ha meglenne Suárez címe, írnék neki egy köszönőlevelet. Nagyon kedves volt tőle, hogy harapott, és összehozott nekem egy manchesteri utat.”

 

Egy másik fogadó, a norvég Thomas Syversen 32 koronát tett fel az eseményre, így most körülbelül 230 ezer forintnyi nyereménynek örülhet. „Valószínűleg ez volt a legbetegebb fogadás, amit valaha is megtettem, nem beszélve arról, hogy biztosan ez a legbetegebb fogadás, amin nyertem.” – nyilatkozta Syversen a norvég AftenPostan lapnak. 

Syversen – aki egyébként rendszeresen szerencsejátékozik, és eddig több, mint 20 ezer dollárt nyert már különböző pókertornákon – nem látta élőben az incidenst. „Épp akkor ébredtem fel, mikor történt, így nem voltam még teljesen magamnál. Visszajátszásban láttam a történteket.”

Syversen a nyereményének egy részét szerencsejátékokba fogja visszaforgatni, de azért a barátnőjének is vesz belőle valami szép születésnapi ajándékot.

 

 

Tettéért Suarez egyébként akár 2 éves eltiltást is kaphat, és a pszichológusok szerint nem lesz könnyű a harapásról való leszoktatása.