Sima magyar győzelem a szuperdöntőben

2014-06-19
Harmadik mérkőzését is fölényesen nyerte meg a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji nyolccsapatos szuperdöntőjében: a szerdai csoporttalálkozón Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége hét góllal győzött az amerikaiak ellen. A csütörtöki negyeddöntőben Kína lesz az ellenfél.

 

Az ausztrálok és a kanadaiak legyőzése után az előzetesen legerősebbnek tartott csoportellenféllel szemben sem kellett megszenvedniük a sikerért a magyaroknak. A két csapat között folyamatosan nőtt a különbség - amint az a vlv.hu helyszíni tudósításából kiderül -, a magyar találatokra csak elvétve érkezett válasz. A negyedik negyedben, 16-6-nál már tíz találatnyi volt az előny.

 

A hajrában ugyan több magyar támadásnál is kontrát ítéltek a bírók, a védekezés pedig már nem volt annyira hatékony mint korábban, emiatt három góllal közelebb zárkóztak az amerikaiak, de így is nagyon magabiztos győzelmet arattak a magyarok, akik csoportgyőztesként a másik csoport negyedikjével, a kínai válogatottal csapnak össze csütörtökön - közép európai idő szerint 16.30-kor - az elődöntőbe kerülésért.

 

"Nagyon koncentráltan kezdtünk, a végén egy picit kiengedtünk védekezésben" - idézte a vlv.hu Benedek Tibor szövetségi kapitányt, aki szerint összességében remekül védekezett és támadott a csapata. - "Azt gondolom, hogy ez még mindig csak a felkészülési része ennek a világliga-szuperdöntőnek is" - tette hozzá.

 

Eredmény: 

Magyarország - Egyesült Államok 16:9 (3:1, 4:2, 5:2, 4:4)

a magyar góldobók: Varga Dániel 4, Madaras 3, Szivós 3, Vámos 2, Tóth M. 2, Hárai 1, Varga Dénes 1,

 

Korábbi eredmények:

hétfőn:

Magyarország - Ausztrália 11:5

kedden:

Magyarország - Kanada 10:3

 

Az első etapot, amelyből mindenki továbblép, a folytatásban az egyenes kieséses szakasz követi, amikor is a keresztbejátszásos rendszerben a négyesek első helyezettjei a másik kvartett negyedikjeivel, a másodikként végzettek pedig a harmadikokkal csapnak össze. A négy nyertes kerül az elődöntőbe, a vesztesek az 5-8. pozícióért játszanak tovább.

 

Forrás: MTI

Címkék: vízilabda,