Scolari: Neymarral is nagyon kikaptunk volna

2014-07-09
A házigazda brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya minden felelősséget vállal, s egyben elnézést kért a világbajnoki elődöntőben a németektől elszenvedett 7-1-es vereségért.

 

"Bocsánatot kell kérnem az eredmény miatt és azért, hogy nem voltunk képesek döntőbe jutni, ahogy azt várták tőlünk" - mondta meglepő nyugalommal Luiz Felipe Scolari a találkozó után. A 65 éves szakember bevallása szerint profi karrierje legrosszabb napját élte át, s tisztában van vele, hogy Brazília legnagyobb kudarca alapvetően határozza meg mostantól az ő megítélését is, hiába nyert a válogatottal 2002-ben vb-címet. "Tudom, hogy ezek után valószínűleg mindenkinek ez a 7-1-es vereség fog rólam eszébe jutni. Ugyanakkor, amikor elfogadtam a kapitányi felkérést, tisztában voltam a kockázattal. Vállalnom kell a felelősséget azért, ami történt, de az élet megy tovább" - elemezte saját helyzetét a szakember.

 

Scolari a vereség okaira egyelőre még nem találta meg a választ, abban ugyanakkor biztos, hogy a negyeddöntőben csigolyarepedést szenvedett Neymarral együtt is nagyon kikaptak volna kedden este a német együttestől. "Nem hiszem, hogy Neymar hiányával bármit is megmagyarázhatnánk, szerintem ellenfelünk akkor is nagy különbséggel nyert volna, ha ő játszik. - mondta a tréner. - Egyik gól után kaptuk a másikat, bepánikoltunk, nem tehettünk semmit. A németek kihasználták a lehetőségeiket, nagyszerű csapat az övék."

 

A szakvezető a jövőjét firtató kérdésekre nem volt hajlandó érdemben válaszolni, azt ugyanakkor leszögezte, hogy a lelkiismerete tiszta: "Nem hiszem, hogy bárkivel szemben is lenne elszámolnivalóm, a munkámat elvégeztem, ahogy mindig is."

 

Scolari 2012-es visszatérése óta harmadik vereségét szenvedte el a válogatott élén, mellyel tavaly megnyerte a Konföderációs Kupát.

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,