Rosszkor fordított hátat a Szerencsejáték Zrt. az olimpiai bizottságnak

2012-08-13
Az előző olimpiai ciklusban még gyémánt fokozatú főtámogatója volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a Szerencsejáték Zrt., most viszont – amikor London a magyar sportolók sikereitől hangos – fel sem tűnik a cég neve a szponzorok között.

 

„A 2004-2008 közötti időszakban a MOB gyémántfokozatú főtámogatói az E.on, a Szerencsejáték és a T-Mobile voltak. Ők – az Adidas-szal kiegészülve – összesen 50 millió forinttal támogatták az olimpiai mozgalmat. Ennek megfelelően mindhárom cég jelentős erőket fektetett a támogatói szerepvállalás kihangsúlyozásába is” – írta négy évvel ezelőtt a kreativ.hu.

 

A három cég közül a német anyavállalattal rendelkező két gazdasági társaság ma is jelentős mértékben szponzorálja a MOB-ot, az E.on gyémánt fokozatú főtámogatóként, míg a Magyar Telekom arany fokozatú támogatóként. Egyedül az egyetlen magyar cég, az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. fordított hátat az olimpiai bizottságnak.

 

„Semmiféle együttműködésünk nincs a Szerencsejáték Zrt-vel” – válaszolta a Fortunaweb.hu érdeklődésére Török Olivér, a MOB sajtóreferense.

 

„A Társadalmi Tanácsadó Testület nem javasolta a MOB támogatását” – indokolta  a lépést szűkszavúan honlapunknak a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs osztálya. Ebből ugyan nem derült ki, hogy végül is ki hozta meg ezt a döntést a Csalogány utcában, ám a lottótársaság üzleti jelentésében azért benne van, hogy az „öttagú, független szakértőkből álló Társadalmi Tanácsadó Testület előterjesztése alapján a vezérigazgató dönt a beérkező kérelmek elbírálásáról.”

 

A társaság fölött tulajdonosi jogköröket gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2011-ben hozzájárult ahhoz, hogy a társaság az árbevétel 0,5 százalékáról 0,75%-ra emelje fel éves támogatási keretét. Ennek is köszönhetően a sportcélokra fordítható összeg a 2010-es 71 millió forintról tavaly 338 millióra emelkedett, ám az olimpiai bizottság támogatása még ebbe a büdzsébe sem fért be. Pedig a nemzeti lottótársaságok számára külföldön presztízskérdés, büszkeség és szinte természetes dolog az olimpiai bizottságok támogatása. 

 

Persze, hiba lenne elhallgatni, hogy a Szerencsejáték Zrt. szponzorálási gyakorlatában változás történt. Most olyan klubcsapatok találhatók a támogattak listáján mint a Szolnoki Olaj kosárlabda-, az MKB Veszprém kézilabda-, vagy az Alba Volán jégkorongegyüttese, amelyek végül is elég sűrűn szerepelnek a tévében, így van médiaértékük. Még a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatása is indokolható, ám az már kevésbé, hogy  ha az olimpiai bizottság nem volt megfelelő partner, akkor a társaság miért éppen a Magyar Szinkronúszó Szövetség mellé állt oda támogatóként? Félreértés ne essék, semmi bajunk a műúszókkal, aranyosak, kedvesek, látványos, amit csinálnak, de azért mégsem ők voltak London magyar hősei (a Czékus Eszter, Kiss Szofi műúszópáros a 21. helyen végzett).  A szinkronúszás iránti érdeklődést ismerve pedig nem hinnénk, hogy akár egyetlen Tippmix-alapjátékkal is megnőtt a cég árbevétele attól, mert a hazai versenyükön kint szerepelt a cég molinója. Márpedig a szakirodalom szerint valahol ez is célja lenne a támogatásnak.       

 

Joggal vetődik fel a kérdés: vajon miért van az, hogy ami az E.onnak és a Magyar Telekomnak jó üzlet, az nem érte meg a Szerencsejátéknak? A válasz talán leginkább a cégek vezérigazgatóinak sporthoz való viszonyából adható meg. Miközben Konrad Kreuzer, az E.on Hungária Zrt. igazgatósági elnöke imádja a futballt, napra kész a sportélet eseményeit illetően, sőt cége Családi Foci Programot is indított, vagy a Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató vezette Magyar Telekom olimpiai szurkolói klubot hozott létre a Városligetben, s mindezt sajtótájékoztató keretében hozták a média tudomására. Eközben Szentpétery Kálmán, a szerencsetársaság első emberének sporthoz való kötődéséről szinte semmit sem lehet tudni. 

 

A londoni fényes magyar szereplést tapasztalva nem lehet vitás, hogy az E.on és a Magyar Telekom helyesen döntött, amikor a magyar olimpikonok mellé állt. Az ötkarikás televíziós sportközvetítéseken keresztül milliókhoz juttathatták el pozitív üzeneteiket, többek között azokhoz, akik a Szerencsejáték Zrt. termékeinek is potenciális vevői… Arról nem beszélve, a lóherés cégnek is milyen jól jött volna a magyar olimpiai sikerek fényében fürödni, különösen mostanában, amikor a cég ehelyett leggyakrabban új sportfogadási oldalának késve indulása kapcsán kerül be az újságokba.