Rossz év volt a 2014-es a szerencsejáték vállalatok számára

2015-01-27
A GBGC szerencsejáték-ipari piackutató cég adatai szerint a világ legjelentősebb szerencsejáték vállalatainak piaci értéke több mint 100 milliárd (!) dollárral csökkent a 2014 januártól 2015. januárig eltelt egy évben.

 

A GBGC minden év elején közzéteszi mértékadó mutatóját, a GBGC 50-et, mely a világ 50 legnagyobb szerencsejáték vállalatának teljesítményét követi nyomon a piaci kapitalizáció alapján. Míg 2014 elején arról számoltak be, hogy a mutató – folyamatos növekedés után - kilencéves történetének legmagasabb értékét produkálta, a tavalyi év során ez a trend sajnos megszakadt. 

A GBGC 50 index a 2014-es év során 28 százalékkal, 172 pontra esett.

 

 

Az 50 legnagyobb szerencsejáték vállalat piaci kapitalizációja ugyanebben az időszakban mintegy 101 milliárd dollárral csökkent, így ezen vállalatok tőzsdei értéke jelenleg 249,8 milliárd dollár (12 hónappal korábban még 350,9 milliárd dollár volt). 

 

A GBGC indexben szereplő 10 legnagyobb vállalat főként a makaói piacon mozog - például a Sands China, a Galaxy Entertainment és a SJM Holdings – így legnagyobbrészt a makaói szerencsejáték szektor 2014. évi gyengébb teljesítményének (persze mindez relatíve, a makaói viszonyokhoz képest) köszönhető a GBGC 50 drámai csökkenése. 

 

Ennek eredményeként helycsere is történt az élen: az amerikai székhelyű Las Vegas Sands kitúrta leányvállalatát, a makaói Sands Chinát az első helyről. Azért meg kell jegyezni, hogy továbbra is túlnyomórészt ázsiai szolgáltatók szerepelnek a lista első tíz helyén. A harmadik helyen a Galaxy Entertainment Group Ltd áll, őt követi a Wynn Macau Ltd. A lista ötödik és hatodik helyét a Melco Crown Entertainemnt Ltd és a Wynn Resorts Ltd foglalja el – ezek a cégek az előző évben ugyanezeket a pozíciókat tartották, tehát a lista ezen része nem változott. A hetedik és nyolcadik pozíción helycsere történt: az MGM China Holdings Lts és a SJM Holdings Ltd váltotta egymást. A kilencedik továbbra is a Genting Singapore Plc, a tizedik helyre pedig egy másik leány, a Genting Malaysia Bhd tornázta fel magát, az előző évi 11. helyről.

 

A legnagyobb tőzsdei értékű szerencsejáték vállalatok:

 
HelyezésVállalat neve
1 Las Vegas Sands
2 Sands China
3 Galaxy Entertainment
4 Wynn Macau
5 Melco Crown Entertainment
6 Wynn Resorts
7 MGM China Holdings
8 SJM Holdings
9 Genting Singapore
10 Genting Malaysia Berhad
11 Crown Limited
12 MGM Resorts International
13 Kangwon Land
14 William Hill
15 IGT
 
 
Címkék: piaci információ,