Ronaldo sikerétől hangos Portugália

2014-01-14
A portugál sajtó is a friss aranylabdás lábai előtt hever.

 

"Aranykönnyek", "Az új király elhódította az aranyat", "Zsebben a világ" - ilyen és hasonló címekkel méltatta a portugál sajtó kedden Cristiano Ronaldót azután, hogy a Real Madrid portugál futballistája 2013-as teljesítménye alapján elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat. A 28 éves Ronaldo 2008 után második alkalommal jutott hozzá az elismeréshez, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfő este.

 

"Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám ezt a pillanatot" - idézték vissza az újságok Ronaldo szavait, aki meghatódva és könnyeit törölgetve köszönte meg az Aranylabdát. A portugál válogatott csapatkapitányát az ünnepségre elkísérte édesanyja, élettársa és kisfia, továbbá menedzsere és több közeli barátja is. Diadalához egységesen gratuláltak a portugál politikai élet vezetői is, így az államfő, a miniszterelnök és az ellenzék vezére egyformán méltatta Ronaldót, mint aki az országnak is világszerte dicsőséget szerzett 2013-as teljesítményével és a díjjal, amelyet első portugálként érdemelt ki második alkalommal is. A lapoknak elégedetten nyilatkoztak a portugál válogatott és a futballszövetség képviselői, a játékostársak, miként első klubjának, a lisszaboni Sportingnak a reprezentánsai is.

 

Felettébb sportszerűen reagált Ronaldo győzelmére a legnagyobb vetélytárs, az Aranylabdát előzőleg megszakítás nélkül négy ízben is kiérdemelt Lionel Messi. Az FC Barcelona argentin sztárjátékosa elismerte, hogy a portugál "nagy évet produkált, és megérdemelte a díjat". Messi - aki a voksok 27,99 százalékával első Ronaldo mögött 24,72 százalékkal lett második, megelőzve a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München francia szélsőjét, a 23,36 százalékkal harmadik Franck Ribéryt - megértéssel fogadta, hogy Ronaldónál eltört a mécses, amikor köszönetet mondott a díjért. "Persze, hogy sírva fakadt, ott volt vele a gyermeke is, megértem az érzéseit. Bár Ribéry is megérdemelte volna, jogosan lett övé az Aranylabda, gratulálok neki" - fogalmazott az argentin válogatott csapatkapitánya, hozzáfűzve, hogy személy szerint neki nem igazán volt sikeres esztendeje a 2013-as.

 

"Bonyolulttá tették ezt az évemet a sérülések, és más zavaró tényező is akadt körülöttem, a családban, de különben se nyerhetek én minden esztendőben. Viszont ha nem leszek sérült, 2014 megint jó évem lehet" - jelentette ki. Médiajelentések szerint amúgy a legjobb három futballistára leadott szavazatokban nem volt semmilyen egyezés Ronaldo és Messi között: előbbi a kolumbiai Radamel Falcaóra, az Atlético Madrid volt csatárára, illetve mostani csapattársára, a walesi Gareth Bale-re és az ex-realos német Mesut Özilre, utóbbi pedig három Barcelona-játékosra, Andrés Iniestára, Xavi Hernándezre és a brazil Neymarra adta voksát. Ami Ribéryt illeti, a francia játékos hétfőn nyilatkozat nélkül távozott a zürichi kongresszusi központból, kedden a német Bild honlapjának azt mondta: nem az Aranylabda volt a célja.

 

"Természetesen szerettem volna nyerni, de semmi baj. A Bayern-játékosokkal együtt büszke vagyok, hogy képviselhettem itt a klubomat, amellyel tavaly mindent megnyertem. Mi többet tehettem volna még? De nem vagyok önző, nekem nem ez a díj volt a célom." A bajorok csatára hozzátette, főként az egyesületnek, a szurkolóknak és a feleségének volt fontos a kitüntetés, neki személy szerint nem. "A mostani szezonban ismét szeretnék mindent megnyerni a Bayernnel" - hangsúlyozta.

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,