Ronaldo két góljával győzött a Real Madrid

2013-10-24
A labdarúgó BL csoportkörében a Real a Juventust, a Manchester United-Real Sociedadot győzte le, az Anderlecht ötöt kapott a PSG-től.

 

A Real Madrid nagy csatában 2-1-re legyőzte a Juventust, s ezzel továbbra is hibátlan mérleggel áll a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkör harmadik fordulójának szerdai játéknapja után.

 

A madridi találkozó első félidejében változatos, izgalmas csatát vívtak a felek. A Real Cristiano Ronaldo révén gyorsan vezetést szerzett, ám az ötletes támadásokat vezető Juventus egyenlíteni tudott Fernando Llorente góljával.

 

A félidő derekán aztán Giorgio Chiellini feleslegesnek tűnő szabálytalansága után Ronaldo büntetőből ismét a Realt jutatta vezetéshez.

 

A szünetig az állás nem változott, majd a második félidő elején Chiellinit - kissé talán túl szigorúan - kiállította a bíró. Ez a momentum alapvetően változtatta meg a meccs képét, mert a Real egy-két helyzeten kívül nem erőltette a támadásokat, míg a Juve emberhátrányban nem tudott átütő lenni.

 

Az eredmény így nem változott. A Real kilenc ponttal vezeti a csoportot, a Juve viszont két pontjával már csak a harmadik a Köbenhavnt biztosan legyőző Galatasaray mögött.

 

Ronaldo három kör után hét gólt szerzett, s ez csúcsbeállítás a BL-ben.

 

A szerdai napon a címvédő Bayern München a vendég Viktoria Plzent, a Paris Saint-Germain pedig a hazai pályán játszó Anderlechtet ütötte ki 5-0-ra. Utóbbi találkozón a svéd Zlatan Ibrahimovic négy gólt szerzett.

 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:

Bayer Leverkusen (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 4-0 (1-0)

gól: Kiesling (22., 72.), Rolfes (50.), Sam (57.)

 

Manchester United (angol)-Real Sociedad (spanyol) 1-0 (1-0)

gól: Martinez (2., öngól)

Az állás: 1. Manchester United 7 pont, 2. Bayer Leverkusen 6, 3. Sahtar Donyeck 4, 4. Real Sociedad 0

 

B csoport:

Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 2-1 (2-1)

gól: Ronaldo (4., 29., utóbbi 11-esből), illetve Llorente (22.)

kiállítva: Chiellini (48., Juventus)

 

Galatasaray (török)-FC Köbenhavn (dán) 3-1 (3-0)

gólok: Melo (10.), Sneijder (38.), Drogba (45+1.), illetve Claudemir (88.)

Az állás: 1. Real Madrid 9 pont, 2. Galatasaray 4, 3. Juventus 2, 4. Köbenhavn 0

 

C csoport:

Anderlecht (belga) - Paris Saint-Germain (francia) 0-5 (0-3)

gólok: Ibrahimovic (17., 22., 36., 62.), Cavani (52.)

 

Benfica (portugál)-Olimpiakosz (görög) 1-1 (0-1)

gólok: Cardozo (83.), illetve Dominguez (29.)

Az állás: 1. Paris Saint-Germain 9 pont, 2. Olimpiakosz 4 (5-5), 3. Benfica 4, 4. Anderlecht 0

 

D csoport:

Bayern München (német)-Viktoria Plzen (cseh) 5-0 (2-0)

gólok: Ribery (25., 61., az első 11-esből), Alaba (37.), Schweinsteiger (64.), Götze (91.)

korábban:

CSZKA Moszkva (orosz)-Manchester City (angol) 1-2 (1-2)

gól: Tosic (32.), illetve Agüero (34., 42.)

Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. Manchester City 6, 3. CSZKA Moszkva 3, 4. Viktoria Plzen 0

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,