Rogán és Vajna

2012-04-06
Nagy tévedés hogy mindent agyon lehet hallgatni.

 

Március elején elmeditáltunk, hogy:

- Mennyire helyes egy nagyon veszélyes új szerencsejátékot (szakmai terminológia szerint: nem helyhez kötött pénznyerő automatát) a magyar társadalomra ráengedni – és ha mégis van rá ok, akkor miért nem az Szzrt  felada lesz a játék szervezése?

- Ha mégis magán biznisz lesz belőle, akkor miért nem tisztességes verseny útján választják ki a győztest, és miért a törvényszövegre javaslatot tevő politikus barátja az egyetlen, aki ezeknek a feltételeknek meg tud felelni?

 

Azóta annyi történt, hogy Rogán úr titkársága érdeklődött, hogy miért állítjuk azt, hogy ő javasolta a szöveget, mikor ő nem emlékszik arra, hogy ilyen témával foglalkozott volna.  Kérésére elküldtük számára azt a linket, ahol a parlament honlapján elérhető az általa benyújtott javaslat.

 

Fussunk át még egyszer a tényeken:

A nem helyhez kötött pénznyerő automata lényegében internetes kaszinó, vagy ha úgy jobban tetszik, olyan pénznyerő automatás játék, amit az otthoni számítógépről lehet játszani.

 

Mi ezzel a baj?

 

Egy szerencsejáték veszélyességét alapvetően a játék gyorsasága és a hozzáférés nehézsége határozza meg. Egy lottószerű játéknál kizárt, hogy valakit annyira magával ragadjon a hév, hogy ebbe ő és a családja is anyagilag tönkremenjen - mert  sorsolás csak hetente egyszer van, és a sorsolás után lehet/kell új szelvényt vásárolni. 

 

A kaszinó játékoknál a játék képes magával ragadni a játékost, és ennek csúnya vége lehet. Ezért nem kézenfekvő, hogy egy országban legyen kaszinó, de ha van, célszerű hogy ne legyen belőle túl sok, és jó, ha a belépés is macerás.

 

Nehéz ügy a kocsmai pénznyerő gépek kérdése, ahol a játék gyors, a hozzáférés pedig könnyű, tehát magas a társadalmi veszélyesség. Lennének bőven érvek az egész betiltása mellett, azonban az emberekben megvan a játékszenvedély, és ha ezt nem tudják legálisan és szabályozott körülmények között kiélni, akkor ki fog épülni egy illegális piac. Az eredmény hasonló lesz, mint amit az alkoholtilalommal el lehetett érni - már ahol megpróbálták.

 

Az internetes kaszinózás aztán mindennek a csimborasszója - az internetes pókerhez hasonlóan. Gyors a játék,  könnyű a hozzáférés, és gyakorlatilag lehetetlen a játékost saját maga ellen bármennyire is megvédeni. Álláspontunk szerint az ilyen játékokat (az internetes kaszinó- és kártyajátékokat) kategorikusan be kellene tiltani.  

 

Persze az is világos, hogy a költségvetésnek szüksége van a szerencsejátékokból származó pénzre,   ezért ha mégis akarjuk az ilyen problémás játékok létét is, akkor egy olyan szervezetre kellene bízni a lebonyolítást, amely a profitérdek mellett képes lehet a társadalmi veszélyesség mértékét is mérlegelni és kezelni - legalábbis úgy-ahogy. Ezért javasoltuk, hogy ebben az esetben kizárólag a Szerencsejáték Zrt legyen a szervező.   

 

A fő bajunk azonban az, - és ezt a témát nem is fogjuk elengedni - hogy az internetes kaszinó megvalósításával kapcsolatos feltételeknek – az Szzrt érdekeltségi körén kívül - egyedül a javaslatot tevő politikus barátja, Andy  Vajna képes megfelelni.  (A kettejük barátságát bizonyító videó elérhetőségét korábbi cikkünkben közzétettük.)

 

Aktuális kérdésünk a következő:

A javaslat benyújtásakor a képviselő úr tisztában volt-e  javaslatának minden következményével? Vajon, Kedves Olvasó, te hogyan gondolod? Véleményedet Facebook oldalunkon várjuk.

 

Javaslatunk a megoldásra:

Álláspontunk szerint Rogán úr hivatkozhatna arra, hogy a szöveget szakértői stábja fogalmazta, és a szándék az állami bevételek növelésére irányult egy tisztességes szabályozás mellett. Az így kialakult helyzet azonban - szerinte - átgondolásra érdemes, és megfelelő konzultációk után - ha az tényleg szükséges - újabb módosítást fog javasolni. 

 

Mondhatná azt is, hogy erős a meggyőződése, hogy Vajna úr és csapata ezt a játékot tisztességesen - a költségvetés hasznára - meg tudná szervezni, de az ő személyes kapcsolatuk félreértésre adhat okot, ezért ezt is végig fogja gondolni. 

 

A fentiek mentén, arcvesztés nélkül tudna ebből a félresikerült szituációból kifarolni.

Címkék: jogi háttér,