Rangadó nélküli forduló Németországban

2012-12-06
Nincs kiemelt párosítás a német labdarúgó Bundesliga 16. fordulójában, de ezzel együtt sem maradnak izgalmak nélkül a szurkolók.

 

Érdekes összecsapásnak ígérkezik a Schalke stuttgarti fellépése, s nem csak azért, mert két hagyományosan erős csapatról van szó. A Bajnokok Ligájában remeklő vendégek jó kezdés után némileg visszaestek, az utóbbi időben sorozatban hullajtották el a pontokat, ennek folyományaként pedig már csak negyedikek a tabellán, míg a hazaiak éppen ellenkező mozgást végeznek, szorgos munkával zárkóznak az élbolyhoz, s hetedikként várják a találkozót.

 

A kérdés: melyik tendencia tart tovább. Hajnal Tamás csapata, a Stuttgart az ötödik pozícióig léphet előre, a Schalke pedig a hatodik helyre csúszhat vissza. A két együttes között áll 15 forduló után Szalai Ádám alakulata, a Mainz, illetve az Eintracht Frankfurt. Előbbi gárda Mönchengladbachban gyűjtögetheti tovább pontjait, akár a góllövőlistán holtversenyben éllovas magyar válogatott támadó újabb találatával. A Frankfurt a Brémát fogadja.

 

A címvédő Dortmund saját közönsége előtt a Wolfsburggal játszik, a nagy fölénnyel első Bayern München pedig Augsburgban lép pályára.

 

Az utóbbi időben jó formában futballozó, jelenleg második helyezett Leverkusen Huszti Szabolcs együtteséhez, a Hannoverhez látogat. Az utolsó helyezett Greuther Fürth - Stieber Zoltán alakulata - Freiburgban próbálhat meg javítani a helyzetén, de még egy győzelemmel is legfeljebb csak egy pozíciót léphet előre.

 

Bundesliga, 16. forduló:

pénteken:

Hamburger SV-1899 Hoffenheim 20.30

szombaton:

Borussia Dortmund-VfL Wolfsburg 15.30

VfB Stuttgart-FC Schalke 04 15.30

1. FC Nürnberg-Fortuna Düsseldorf 15.30

SC Freiburg-SpVgg Greuther Fürth 15.30

FC Augsburg-Bayern München 15.30

Eintracht Frankfurt-Werder Bremen 18.30

vasárnap:

Borussia Mönchengladbach-FSV Mainz 05 15.30

Hannover 96-Bayer Leverkusen 17.30

 

Az állás:

1. Bayern München 15 41- 6 38 pont

2. Bayer Leverkusen 15 28-19 30

3. Borussia Dortmund 15 30-16 27

4. FC Schalke 04 15 25-19 25

5. Eintracht Frankfurt 15 27-26 24

6. FSV Mainz 05 15 21-18 23

7. VfB Stuttgart 15 17-24 22

8. Werder Bremen 15 26-24 21

9. Hamburger SV 15 16-18 21

10. Bor. Mönchengladbach 15 22-25 21

11. SC Freiburg 15 20-17 20

12. Hannover 96 15 28-27 20

13. Fortuna Düsseldorf 15 18-19 18

14. 1. FC Nürnberg 15 14-21 16

15. VfL Wolfsburg 15 14-23 16

16. 1899 Hoffenheim 15 22-36 12

17. FC Augsburg 15 11-26 8

18. SpVgg Greuther Fürth 15 10-26 8

 

Forrás: MTI

 
Címkék: labdarúgás,