Póker, mint olimpiai versenyszám?

2014-02-24
A téli olimpia szele megcsapta Daniel Negrenau-t is, és nekiállt kidolgozni azt az elméletét, miszerint a pókert fel kellene venni az olimpiai sportok közé.

 

Itt egyből jön az első, legtöbbet feltett kérdés: a póker sport, vagy szerencsejáték? Igaz, hogy a holland bíróság nemrégiben úgy döntött, hogy a póker „elsősorban ügyességi-, nem pedig szerencsejáték”.

  

A póker nagyágyúja természetesen szintén az előbbi verzióra szavaz, és a FullContactPoker fórumán már ismertette is elképzeléseit az olimpián megrendezendő bajnokság apróbb részleteiről.

 

A kanadai játékos úgy gondolja, hogy az USA, Kanada, Németország, az Egyesült Királyság, Oroszország és Franciaország kellene hogy legyen az a hat ország, akinek játékosai indulhatnának az érmekért. A  Global Poker Index szerint is ezek a legeredményesebb, és legtöbb eredményes versenyzőt "előállító" országok, így kitűnő a választás.

Ezután Negrenau meg is alkotta a csapatokat az adott országokbeli élvonalban szereplő játékosokból.

 

Csapatai így néznének ki:

 

USA: Smith, Mercier, Selbst, Seidel, Raghavan, Volpe, Kenney

Kanada: Negreanu, McDonald, Mizzi, Duhamel, Watson

Németország: Schemion, Rettenmaier, Gruissem,

UK: Chidwick, Vamplew, Lewis, Silver, Ziyard, Kamel

Russia: Bilokur, Puchkov, Gulyy, Lahkov, Kurganov, Vitkind

France: Hairabedian, Grospellier, Pecheux, Ktorza, Lacey, Pollack 

 

Minden csapatnak 300.000 dollárral kellene beszállnia a 4 napon át zajló játékba. A selejtezők három napon át zajlanának, napi két összecsapást rendeznének. Ezek után az aktuális bankrolljukkal indulhatnának a döntőben.

 

Elképzelésében 40 perces szinteket dolgozott ki a következő blind konstrukcióval:

 

500-1000 (100)

600-1200 (200)

800-1600 (200)

1000-2000 (300)

1200-2400 (300)

1500-3000 (400)

2000-4000 (500)

2500-5000 (500)

3000-6000 (1000)

4000-8000 (1000)

500-10000 (1000)

 

A fordulók javasolt kifizetései így alakulnának:

 

1st $60,000 (60 big blinds a döntőre)

2nd $50,000 50 bbs

3rd $40,000 40 bbs

4th $30,000 30 bbs

5th $20,000 20 bbs

6th $10,000 10 bbs

 

A döntőben minden csapat annyi zsetonnal kezdene, amennyit az egyes menetekben megszereztek játékosai. Az első hat vakszintből minden játékos egy vakszintet pókerezne, azt eldönthetik a csapatok, hogy ki melyiket játssza.

 

Így alakulna a javasolt blind konstrukció a döntőre::

 

500-1000 (100)

600-1200 (200)

800-1600 (200)

1000-2000 (300)

1200-2400 (300)

1500-3000 (400)

2000-4000 (500)

 

Vacsora szünet

 

2500-5000 (500)

3000-6000 (1000)

4000-8000 (1000)

5000-10,000 (1000)

6000-12,000 (2000)

8000-16,000 (2000)

10,000-20,000 (3000)

 

Negrenau szerint ez "nagyon jó buli volna, és a végső asztal nagyon erős, a legjobb lenne!"

 

A pókeres csapatjátékok eddig nem mozgatták meg a pókerezők fantáziáját, ilyen például a Caesars Cup, mely több földrész játékosait vonultatja fel egy nagy összecsapáson.

Címkék: póker,