Peter Eastgate csatlakozott a Betfair profi csapatához

2012-02-23
2008-ban Peter Eastgate volt a WSOP bajnokság főversenyének valaha volt legfiatalabb nyertese, a győzelem 9.152.416 dollárt is hozott számára. 2010-től szüneteltette pályafutását, most pedig úgy tűnik, visszatér a pókeréletbe.


WSOP győzelme után Eastgate sikeresen szerepelt különböző tornákon – kasszírozott az European Poker Tour (EPT) PokerStars Caribbean Adventure (PCA) főversenyén, aztán megnyerte az 5000 dolláros mellékversenyt, ahol 343.000 dollárral gazdagodott. Második lett a 2009-es londoni EPT-n, és 530.000 fontot tehetett zsebre, majd 2010-ben ötödikként végzett az NBC National Heads-Up Championship-en Las Vegas-ban (75.000 dollár)


2010-ben úgy döntött, hogy egy időre szünetelteti profi pókeres pályafutását, amit a következőképpen indokolt: „Mikor megélhetésszerűen kezdtem pókerezni, sosem volt az a célom, hogy az életem hátralévő részét profi pókeresként éljem le. Az volt a célom, hogy pénzügyileg független legyek. Azzal, hogy 2008-ban megnyertem a WSOP főversenyét, teljesült ez a cél. Az ezt követő időszakban bejártam a világot, elképesztő helyeket láttam, rengeteg emberrel találkoztam, nagyszerű élmény volt. 

A WSOP-t követő másfél évben, úgy érzem, elvesztettem a motivációmat, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy kitaláljam, mihez kezdjek az életem hátralévő részében. Hogy ez mi lesz, még nem tudom. Eldöntöttem, hogy szünetet tartok az élő pókerversenyeken, és megpróbálok Peter Eastgate-re, az emberre fókuszálni. Szeretném megköszönni a PokerStars-nak, barátaimnak és családomnak, hogy támogattak az elmúlt 20 hónapban, és hogy támogatják a döntésemet, hogy szünetet tartok.”


Hétfőn azonban bejelentették, hogy a dán származású játékos aláírt a Betfair Poker csapatához. Eastgate a következő nyilatkozatot jelentette meg visszatérésével kapcsolatban: „Tartottam egy 10 hónapos szünetet, mikor egyáltalán nem pókereztem, és aztán úgy éreztem, hogy sóvárgok érte, mert még mindig élvezem a játékot, és sok kihívást tartogat számomra. Semmilyen szempontból sem vagyok a világ legjobb játékosa, tehát rengetek kihívás van még.”


Címkék: póker,