Péntek 13-án vásárolt lottóval nyerte meg a 66 millió dolláros jackpotot!

2014-08-05
A 24 éves Kelsey Zachow a Mega Millions lottó 15 milliárd forintnak megfelelő főnyereményét vitte el a sokak által balszerencsésnek titulált napon vásárolt szelvénnyel.

 

A 7 hónapos gyermekét egyedül nevelő hölgy, aki az utóbbi öt évben hetente kétszer lottózott, és összesen körülbelül 10 ezer dollárt költött lottóra, június 13-án öt szelvényt vásárolt, melyek egyikén lévő 7, 38, 46, 56 és 1 számok bizonyultak később szerencsésnek.

“A péntek 13 mindig is szerencsés nap volt számomra, és este mikor hazamentem, még csodálkoztam is, hogy még semmi igazán jó nem történt velem aznap. Furának tartottam.”

 

Az eddig két állásban is dolgozó michigani hölgy 11 nappal a sorsolást követően tudta meg, hogy nyert, mikor egy lottózóban ellenőriztette a szelvényét. „Nagy összeget nyert.” – közölte vele a pultnál dolgozó eladó. „Biztos voltam benne, hogy téved.” mesélte Zachow a nyeremény átvételekor tartott sajtótájékoztatón. „Hosszú sor volt mögöttem, így úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek,  majd a kocsiban megnéztem a számokat a Michigani Lottótársaság honlapján. Akkor jöttem rá, hogy megnyertem a főnyereményt, és alig kaptam levegőt.”

 

Ezután hazaszáguldott a dollármilliókat érő papírdarabbal, és odaadta barátjának, Billy Bartlett-nek, aki már közel egy éve munkanélküli. „Teli torokból azt sikítoztam, hogy ’Nyertem! Nyertem!’, ő pedig beszaladt a szobába. Úgy kiabáltam, hogy azt hitte, hogy autóbalesetem volt, vagy elütöttem valakit. Mondtam neki, hogy egy 66 millió dolláros szelvény van a kezembe, de ő nem hitte el. Végül aztán megnézte a szelvényt és a nyerőszámokat, és nem hitt a szemének.”

 

A szelvényt betették egy családtag széfjébe, aztán konzultáltak egy jogásszal és egy pénzügyi tanácsadóval, majd hétfőn elmentek a lottótársasághoz. Zachow úgy döntött, hogy nem életjáradékként, hanem egyösszegben veszi fel a nyereményt, így az adók megfizetése után körülbelül 27 millió dollárja (6 milliárd forintja) marad. 

 

 

Zachow eddig két állásban, egyrészt orvosi asszisztensként, másrészt pultosként dolgozott, hogy fizetni tudja a számláit; most mindkét helyen felmondott. Ugyan egy európai és karibi vakációról, autókról és egy nagy házról álmodik, de azt mondja, hogy először létrehoz egy megtakarítási alapot saját és párja gyermekének, valamint kistestvérének. „Mindig is szerettem volna egy acélkék Ford Mustangot, és veszek is majd egyet, de a családom helyzetén való javítás az elsődleges. Okosan akarom felhasználni a pénzt. Már öt éve lottózom, úgyhogy már volt tervem arra az esetre, ha nyernék. A tévében annyiszor láttuk már, hogy az emberek mindenüket elveszítik, úgyhogy pénzügyi tanácsadó, jogász, adók – mindent elrendezek, aztán mehet a móka.” – mondta.

 

A Mega Millions a két nagy amerikai, államok közötti lottójáték egyike (a másik a Powerball), melyek nagyjából felváltva kínálják a hatalmasabbnál hatalmasabb jackpotokat. Most éppen ismét a Mega Millionson van a sor, hiszen ennek jackpotja most lépte át a bűvös 100 millió dolláros határt, a következő augusztus 8-i, pénteki sorsolás főnyereménye már 115 millió dollár lesz, miután kedden már a 11. olyan sorsolás volt, hogy senki sem találta el az összes számot. Ennél nagyobb jackpotot jelenleg egy másik lottójáték sem kínál a világon.

Ennél a játéknál öt számot sorsolnak ki a 75-ből, majd még egy plusz számot a 15-ből. Nyeremény már az egy plusz szám eltalálásáért is jár (ennek esélye 1:21), a főnyeremény pedig annak jár, aki mind az 5 számot és az 1 plusz számot is eltalálja (ennek valószínűsége 1:259 millióhoz).

A Mega Millions jackpotja egyébként idén már harmadik alkalommal éri el a kilenc számjegyű összeget. A két előző ilyen halmozódás után az egyik alkalommal 400 millióig, a másik alkalommal 149 millióig gyűlt a jackpot, mielőtt megnyerte volna valaki.