Panamában is rászállnak a játéktermekre

2014-04-17
Miguel Alemán panamai képviselő és tanácsadói csapata által készített törvénytervezet célja, hogy megakadályozza a nyerőgéptermek terjeszkedését az ország sűrűn lakott területein.

 

Alemán a helyi sajtónak úgy nyilatkozott, hogy nem az volt a szándéka, hogy változtasson a helyi idegenforgalom javítását célzó jelenlegi szerencsejáték szabályozáson. Szándékai szerint az új jogszabály a hátrányos helyzetűek számára nyújtana védelmet a szerencsejáték függőséggel szemben.

 

A tervezet lehetővé tenné, hogy a kormány közvetlenül és hatékonyabban foglalkozzon a kérdéssel, és nagyobb hatalmat adna a törvényhozóknak a nyerőgéptermek korlátozását illetően panama legnépszerűbb területein. A jogszabálytervezet javaslata szerint előzetes tanulmány készítése nélkül több szerencsejáték engedélyt nem lehetne kiadni ezeken a területeken. A tanulmány azt vizsgálná, hogy milyen hosszútávú hatásai vannak a nyerőgéptermeknek az alacsony társadalmi-gazdasági területeken.

 

Aleman javaslatai nem kívánják megváltoztatni a panamai szerencsejáték törvény fő irányadó elveit. Az 1998-ban életbe lépett törvény privatizálta az iparágat, és az ötcsillagos, minimum 300 szobás hotelekben engedélyezte a kaszinókat. Azóta a panamai kaszinóipar gyorsan növekedett, és ma már itt található az egész régió egyik legfejlettebb szerencsejáték-ipara. A törvény lehetővé teszi a nyerőgéptermek üzemeltetését is, melyek szintén gyorsan szaporodtak az elmúlt években.

 

A tiszta játékbevétel alakulása 2002-2013 között (millió USD)

 

Jelenleg 18 hotel-kaszinó és 28 nyerőgépterem, két bingóterem, 19 fogadóiroda és egy lóversenypálya üzemel az országban, többségük Panama City és Colon közelében. 

 

2002 óta közel megötszöröződött az A-típusú nyerőgépek száma, ezekből származik a nem lottó típusú szerencsejátékokból származó összbevétel 81,2 százaléka. A legújabb adatok szerint Panamában üzemel az egy főre eső legtöbb nyerőgép a latin-amerikai piacon. Míg itt nagyjából 250 fő esik egy nyerőgépre, addig Peruban 430, Kolumbiában 680, Argentínában 1030, Mexikóban 1340, Chilében pedig 1450. 

 
 
Nyerőgépek becsült száma az egyes latin-amerikai országokban
 
Címkék: nyerőgép,