Oroszország újrakeveri a szerencsejáték zónák kártyáit

2013-01-28
Mára bebizonyosodott, hogy az Oroszországban 4 éve kijelölt eredeti szerencsejáték zónák nem életképesek, a befektetők most abban reménykednek, hogy a második fázisban rájuk köszön a szerencse.

 

Hat év telt el azóta, hogy elfogadták Oroszországban azt a jogszabályt, amely az ország nagy részében betiltotta a szerencsejátékot (a kaszinókat és a játéktermeket). 2009. július 1-én életbe lépett a törvény, és minden szerencsejáték létesítményt be kellett zárni Oroszországban. Azóta az orosz szerencsejáték piac nem úgy fejlődött, ahogyan azt az üzemeltetők vagy a politikusok várták.

 

Az új szabályozással Oroszországban jelenleg csak négy kijelölt területen engedélyezett a szerencsejáték. Kezdetben ez a négy terület a Kaliningrad régió, Azov (Rosztovi régió), Altai Krai és Primorsky Krai volt. 2009 óta azonban több petíciót is indítottak, hogy ezeknek a zónáknak egyikét vagy másikát helyezzék át, és némely ezek közül sikeres volt. 

Az egyik ilyen, kezdetben kijelölt szerencsejáték helyszín az ukrán határ és az Azovi-tenger mellett elterülő Rosztovi régióban lévő Azov volt. Valójában Azov volt az első szerencsejáték zóna, ahol kaszinót nyitottak az új szabályozás elfogadása után. A Royal Time által üzemeltetett Oracle Casino 2010 januárjában nyitott meg 200 nyerőgéppel és 10 asztallal. A helyi vezetés vállalta az infrastrukturális befektetéseket, a Royal Time pedig körülbelül 10 millió dollárból felépítette a kaszinót. Azonban annak ellenére, hogy az első kaszinó már megnyílt ezen a területen, a kormány felvetette, hogy a szerencsejáték zónát új területre helyezi át – a Fekete-tenger mellett lévő Anapába, mert ott a véleményük szerint jobbak az infrastrukturális feltételek, és a terület jobban megközelíthető az ország többi részéről. A krasnodari kormány azzal érvelt, hogy Anapa modernebb infrastruktúrája több látogatót és több befektetőt vonzana; a Rosztovi körzet messze van a sűrűn lakott területektől, és sosem remélhetnek annyi látogatót, mint Anapában.

 

 

2010. decemberében Medvegyev elnök jóváhagyta a kijelölt zóna áthelyezését. Az új területen a remények szerint bevásárlóközpont, éttermek, hotelok és Las Vegas-i stílusú kaszinók épülnek majd. A terület csupán öt percre van a repülőtértől, és vasúton is könnyen megközelíthető. Nem határoztak meg konkrét határidőt az építkezés megkezdésére, de úgy tűnik, hogy a projekt jelenleg a fejlesztés korai szakaszánál tart. 

Az eredeti, azovi szerencsejáték zónát Putyin elnök 2011 áprilisában bezárta. Ugyanekkor megsemmisítette azt a 10 éves időtartamra érvényes szabályt is, ami megakadályozta, hogy a kormány megszüntesse a szerencsejáték zónákat. Nem meglepő, hogy a lezárás után az eredeti zónában beruházó cégek jogi lépéseket kezdeményeztek. 2012. januárjában a helyi média arról számolt be, hogy különböző azovi beruházók hat pert indítottak a Rosztovi régió bíróságán, teljes kompenzációt követelve (Odintsov: 2 millió rubel, PAK-Express: 152 millió rubel, JSC Nord West: 258 ezer rubel). 

 

Az az indok egyébként különösen érdekes, hogy a jobb infrastruktúra, és az Oroszország többi részéről való könnyebb megközelíthetőség miatt helyezték át a szerencsejáték zónát, hiszen a szerencsejátékok távoli helyszínekre való „száműzésének” egyik oka kimondottan az volt, hogy megpróbálják kevésbé elérhetővé tenni a szerencsejátékokat az orosz lakosság számára.  Az eredeti elképzelés szerint azzal szándékoztak csökkenteni a szerencsejátékok negatív hatását, hogy csak szándékosan távol eső területeken engedélyezik azt.

 

A zónák és jogszabályok változásának fényében, a Kaliningrad szerencsejáték zóna hatóságai is azt javasolták, hogy zónájuk határát vigyék közelebb Svetlogorsk városához, ahol egy jól kiépített szállodakomplexum is található. A Burjátia régió kormányzata is egy új zóna kijelölését javasolta a „Bajkál partja” nevű, turisták által látogatott területen. Lelkesen hangsúlyozzák, hogy Kína, Japán és Dél-Korea közelsége különösen érdekessé teheti a területet a befektetők számára.

 

A Kínához és Japánhoz közeli tengermelléki határterület, Primorsky Krai szerencsejáték zóna még csak a fejlesztési terv kidolgozásának szakaszánál tart. Az elképzelések szerint négy kaszinót építenének, kaszinónként 1000 nyerőgéppel, 45 asztallal, 20 pókerasztallal és 10 VIP asztallal. A kaszinókon kívül három, egyenként 600 szobás hotel, bevásárlóközpont és egyéb szórakoztató létesítmények is épülnének. 2011. októberében kaszinóépítési engedélyt kapott itt a The First Eastern Gaming Company, a Vlagyivosztoktól 50 km-re épülő kaszinó területén 12 villa, galéria és jacht klub is lesz majd. 

 

 

Az ugyanebben a régióban lévő Vlagyivosztokot nemrégiben Oroszország potenciális szerencsejáték központjának nevezték, és hivatalosan is tervezni kezdték a külföldi befektetők odacsábítását. Az integrált szórakoztatóipari zónában potenciálisan körülbelül 5 nagy kaszinókomplexum, összesen 12 kaszinó kaphat helyet.

A három fázisban megvalósuló fejlesztés első szakasza 2016-ig tart, előreláthatólag 2 milliárd dollár befektetéssel. 2012. júliusában hozták nyilvánosságra a tender dokumentumait a befektetők számára. A kormány 0 százalékos játékadóval, és kedvező lízingfeltételekkel csábítja a külföldi befektetőket a zónába, a vállalatoknak vállalniuk kell, hogy munkahelyeket teremtenek, és fejlesztik a terület turizmusát. A tenderdokumentáció Kelet-Ázsiát (Dél-Koreát, Japánt és Kínát) jelöli meg a kaszinózóna elsődleges piacának (Vlagyivosztok csupán két órás repülőútra van Szöultól és Tokiótól).

 

2012. augusztusában a kormány bejelentette, hogy hét vállalat vesz részt a Primorye fejlesztésben. Ezek egyike, a First Eastern Gambling, 30 millió dollárt fektet egy kaszinó és szórakoztató létesítmény építésébe. A ciprusi Noutelico Trading Limited tulajdonában lévő Houmuoks Primorye 200 millió dolláros befektetéssel épít egy ötcsillagos hotel és kaszinó komplexumot a területen. A Russian Direct Investment Fund orosz befektetési alap pedig egy integrált szórakoztatóközpontot hoz létre Murav'inaya-ban.

 

Ezek a fejlesztések lehet, hogy  az elkövetkező évtizedben sikeressé teszik a keleti szerencsejáték zónát, de - eddig legalábbis - az orosz szerencsejáték szabályozás, úgy tűnik, félresikerült. Az orosz könyvvizsgálói kamara 2011 év végi jelentése szerint a kijelölt szerencsejáték területek nem nevezhetőek sikeresnek. A tanulmány megállapításai szerint a szerencsejáték zónák létrehozása a közpénzek elherdálásának tekinthető. Ezidáig a kormány csak körülbelül 100 millió rubel adót szedett be ezekben a zónákban, ami a fejlesztési költség csupán 7 százaléka.

 

Az új szerencsejáték zónák az illegális szerencsejáték problémáját sem oldották meg. Már az új szabályozás előtt is problémát jelentett Oroszországban az illegális szerencsejáték, mivel a nagy városokban üzemelő játéktermek és gépek közül soknak nem volt engedélye. A tilalom csak tovább rontott a helyzeten, mivel az üzemeltetők egy része továbbra is működik, illegális körülmények között. Nem hivatalos adatok szerint Moszkvában a szerencsejáték szolgáltatók 30 százaléka továbbra is folytatja a vállalkozását, csak természetesen kevésbé nyíltan, mint azelőtt.

 

2010. decemberében a moszkvai önkormányzat újult erővel kezdte el bezárni az illegális termeket, és a hatóságok megegyeztek, hogy létrehoznak egy új különítményt a feketén üzemelő kaszinók elleni harcra.  Medvegyev elnök támogatja a különítmény munkáját, és úgy gondolja, hogy az illegális üzemeltetőket börtönbüntetéssel kellene sújtani. 2011 júliusában az orosz duma elfogadta Medvegyev törvénymódosítási javaslatát, amely szigorítja az illegális szerencsejátékokat kínálók büntetését, beleértve az interneten, vagy mobiltelefonos hálózaton keresztül szervezett játékokét is. A büntetés 100 - 36.000 dollár, de akár 3-6 év szabadságvesztés is lehet.

 

2012 áprilisában az orosz ügyészség arról számolt be, hogy a tiltó törvény életbelépése óta 28 ezer játéktermet és 414 illegális kaszinót zárattak be. A rendőrség több, mint 450.000 nyerőgépet és egyéb felszerelést foglalt le. Az ügyészség 1200 esetben indított vizsgálatot több, mint 53,4 millió rubelt (1,8 millió dollárt) foglalt le, és több, mint 132,5 millió rubel (4,5 millió dollár) büntetést szabott ki.

 

A korrupció azonban továbbra is nagy probléma az illegális szerencsejáték elleni harcban. Egy BBC riportban egy névtelenül nyilatkozó forrás elmondta, hogy havi 400.000 dollárnak megfelelő összegért bármelyik illegális kaszinó elintézheti magának, hogy üzemelhessen.

 

Nyilvánvaló, hogy az eredeti szerencsejáték zónák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ez nem meglepő azon szolgáltatók számára, akik 2009 előtt az orosz piacon üzemeltek, és akik megjósolták a legális állások elvesztését, és a fekete játéktermek elszaporodását. A befektetők most abban reménykednek, hogy a zónák második fázisa nagyobb sikert és stabilitást hoz majd a szektor számára. 

 

Forrás: Global Betting and Gaming Consultants

 
Címkék: piaci információ,