Augusztus közepén jelenik meg „a sportfogadás Michael Jordanjének” is nevezett Billy Walters önéletrajza „Gambler: Secrets from a Life at Risk” címmel – jelentette be a Simon & Schuster könyvkiadó.
Az Armen Keteyian díjnyertes újságíróval közösen írt önéletrajz bemutatja Walters fiatalkorát a vidéki Kentucky-ban, a 80-as években Las Vegasba való költözését, és azt, hogy miként szerezte vagyonát Vegas legrettegettebb sportfogadójaként.
„Ötévesen kezdtem el biliárdozni.” – mesélte egykor a 60 Minutes című tévéműsor számára készült interjúban. „Hatévesen kilenc golyóval játszottam egy pennyért. 13 éves koromra már egészen jó játékos voltam.” Mikor megkérdezték, hogy pénzt is keresett-e vele, azt válaszolta: „Igen. Volt olyan, hogy nyertem 4 vagy 5 ezer dollárt, vagy ilyesmi. De nem 13 évesen, csak úgy 15-16 éves koromtól.”
Walters később Vegasban csatlakozott a „Computer Group” elnevezésű, mára hírhedtté vált szindikátushoz, mely azzal forradalmasította a sportfogadást, hogy számítógépre vitte az adatokat. Ez azért volt forradalmi, mert akkoriban történt, mikor a legtöbb fogadó még a reggeli újságok alapján tette meg tétjeit. A számítógépek kiköpték a számokat, Walters pedig munkába lendült, és végigjárta az összes Vegasi kaszinót olyan oddsszokat keresve, melyekre rávetheti magát, vagy olyanokat, melyeket úgy érezte, manipulálhat. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem…
A páratlan, 36 egymást követő évben való pozitív fogadási sorozatot magáénak tudó Walters évente százmilliókat tett meg különböző sporteseményekre, beleértve a 3,5 millió dolláros fogadást a 2010-es Super Bowlra.
Számos olvasó ugyanakkor minden bizonnyal egyből a könyv azon fejezeteire fog ugrani, melyek arról a négy évről szólnak, melyet Walters bennfentes kereskedelem miatt börtönben töltött.
“Ez a könyv nem a hiúságról szól” – mondta a most 76 éves Walters Brent Musburgernek a VSiN.com-nak adott interjújában. „Hagyom, hogy a közönség maga döntse el, hogy bűnös voltam-e vagy ártatlan az ő személyes szemszögükből… de ez egy igazi könyv. Amikor az olvasó elolvassa, látni fogja, hogy mindent megosztottam velük.”
A hatóságok szerint Walters a Dean Foods tejipari óriás egykori elnökétől kapott információkat felhasználva adta-vette a vállalat részvényeit, mellyel dollármilliós hasznot szerzett. A szövetségi esküdtszék egyetértett a váddal, és Walterst 2017-ben öt év szabadságvesztésre ítélték egy floridai szövetségi börtönben. “Hétvégén szerencsére meglátogattak olyan emberek, akik nekem dolgoznak, és sok barátom és a családom is rendszeresen eljött.” – mondta Walters a Musburgernek. „Őszintén szólva a sport volt az utolsó dolog, amire a börtönben gondoltam. Azt hiszem, meg kell néznem egy futballmeccset a maga teljességében, egy Super Bowlt.”
2020-ban Walterst kiengedték a börtönből, és a COVID-19-hez kapcsolódó protokollok miatt a kaliforniai Carlsbadban lévő otthonából tölthette le büntetésének hátralévő részét. Donald J. Trump pedig elnöksége utolsó óráiban kegyelemben részesítette, és törölte büntetésének hátralévő részét.
Walters az interjúban megjegyezte, hogy szabadulása óta visszatért a sportfogadáshoz. „2021-ben visszamentem, és sok mindent újracsináltam, amit korábban csináltunk” – mondta Musburgernek. „Vissza kellett mennem, és sok mindent naprakésszé tennem. És az elmúlt évben fogadtam, de nem annyira komolyan, mint régebben. Elsősorban a labdarúgás érdekel.”
A kiadó ígérete szerint Walters könyve több lesz, mint egy hagyományos önéletrajz. Az amerikai álomtörténet mellett részletesen feltárja Walters sportfogadási rendszerének titkait, amely több tízmillió szabadidős szerencsejátékos számára szolgálhat majd mesterkurzusként Amerikában és szerte a világon.
A könyv augusztus 15-én jelenik meg az Egyesült Államokban hagyományos és ebook formában.
Egyre nagyobb teret hódít az e-sport szponzoráció
40 milliót nyert állítólag fogadáson a szerencsejátékokat felügyelő tisztségviselő
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


