Ön mit tenne? A második legnagyobb brit lottónyertes visszamegy dolgozni!

2016-07-11
A 45 éves Adrian Bayford - aki 4 éve 54 milliárd forintnak megfelelő összeget nyert az EuroMillions lottón – saját bevallása szerint már halálra unta magát luxusvillájában, úgyhogy ismét dolgozni kezd.

 

Adrian Bayford 2012-ben 148 millió fontot nyert az EuroMillions lottón, ami a valaha volt második legnagyobb lottónyeremény az Egyesült Királyságban. Az utóbbi négy évben fenekestül felfordult az élete, azonban mára már megunta, hogy csak a 6 millió fontért (mintegy 2 milliárd forintért) vásárolt villájában üldögél, és úgy döntött, ismét megnyitja film- és lemez emléktárgyakkal foglalkozó boltját Cambridge-ben, ahol például Lada Gaga egykori fellépő cipői mellett különböző kosztümök és lemezek is kaphatóak. 

 

Adrian korábban Skóciában vezetett egy lemezboltot, míg ő és akkori felesége, Gillian meg nem nyerték az EuroMillions jackpotját, és el nem kezdték őket zaklatni a kéregetők. Bayfordék hatalmas nyereményüknek köszönhetően egy pillanat alatt felkerültek a leggazdagabb britek listájára – az 516. helyre, úgy Tom Jones és Jamie Oliver pozíciójának tájékára. 

 

 

Elmondása szerint Bayford örül, hogy úgy döntött, ismét dolgozni kezd. „Ez olyasvalami, amit élvezek. Szeretek ezzel foglalkozni. Az emberek szeretik a zenét, és szeretik megtapogatni az ezzel kapcsolatos dolgokat. Nem mindenki szeret online vásárolni. A boltban egyedi élményt kínálunk mindenkinek, legyen akár 8 éves, akár 80.” A boltban Star Wars emléktárgyaktól kezdve, dedikált Beatles fotókon át mindent lehet kapni, ami a sztárokkal kapcsolatos – 2 fonttól egészen 25 ezerig. Az egyik legdrágább cikk az a Beatles kép, melyet John Lennon a meggyilkolása előtti éjszaka dedikált. Bayford a tervek szerint több boltot is nyit majd az országban, és akar venni egy bakelitlemez-gyártó üzemet is. 

 

Nem Bayford az első olyan nagy lottónyertes, aki egy idő után úgy dönt, hogy elég a semmittevésből. 2008-ban Carl Prance is azonnal abbahagyta a munkát, mikor 6,9 millió fontot nyert a National Lottery-n, azonban hamar megbánta. A korábban vonatvezetőként dolgozó férfi nem érezte jól magát a non-stop vakáció alatt, úgyhogy nemsokára ismét munkába állt a vasúttársaság irodájában, ahol azelőtt 34 éven át dolgozott. 

Mark Brudenell és felesége Cheryl, egy üvegező vállalkozásba kezdett négy évvel azután, hogy közel 1 millió fontot nyertek 1997-ben.

2014-ben Jean Swatman – egy suffolki nagymama – 2 millió fontot nyert a National Lotteryn, azonban továbbra is sütögette a fánkokat a helyi boltban 6 fontos órabérért…

 

Úgy látszik, hogy elsőre ugyan a nagy többség minden kertelés nélkül rávágja, hogy nem dolgozna tovább, ha nyerne a lottón, azonban nem biztos, hogy hosszú távon ez a jó megoldás. Olvasóink többsége (55%) – egy korábbi felmérés alapján – szintén úgy gondolja, hogy ő bizony nem dolgozna tovább egy percet sem, 22% azonban maradna mostani munkahelyén, 23% pedig egy ilyen helyzetben dolgozna tovább, de valahol máshol.

 

Ha valaki ki szeretné próbálni élesben is ezt a döntési helyzetet, a szerdai Powerball sorsolás épp kapóra jöhet - ez az amerikai lottójáték kínálja ugyanis jelenleg a világ legnagyobb lottófőnyereményét: 311 millió dollárt, azaz 88 milliárd forintot.

A játékban természetesen nem csak amerikai állampolgárok vehetnek részt, és szerencsére nem kell az Államokba se kiutazni ahhoz, ha valaki meg szeretné kísérteni a szerencséjét. Ma már több olyan online lottózó is létezik (SzuperlottoLottosendtheLotter), ahol egy kis felár ellenében bárki megveheti a szelvényét (a legtöbb helyen ráadásul olyan akciókat, illetve üdvözlő bónuszokat is ki lehet fogni, hogy a játékos visszakapja a szelvény teljes árát.)

 

Powerball szelvény vásárlása a Szuperlotto oldalán

Powerball szelvény vásárlása a Lottosend oldalán

Powerball szelvény vásárlása a TheLotter oldalán