Ők voltak a legtöbbet kereső kaszinó tulajdonosok 2017-ben

2018-01-15
A nagy kaszinótársaságok vezetői és tulajdonosai a világ leggazdagabb emberei közé tartoznak, a tavalyi évben pedig – sikeres bővítési projektjeik és egyéb stratégiai lépéseiknek köszönhetően - többen komoly mértékben növelték eddig is irigylésre méltó vagyonukat.

 

Az egyik ilyen a Las Vegas Sands elnök-vezérigazgatója, a 84 éves Sheldon Adelson, akinek a fizetése tavaly 1 millió dollárról 5 millióra ugrott, éves bevétele pedig – miután megkapta a teljesítménye után járó kompenzációs csomagot - elérte a 17 millió dollárt.

 

Sheldon Adelson

 

Nem sokkal maradt el tőle a Wynn Resorsts CEO-ja, Steve Wynn, aki tavaly 12,5 millió dollár értékű részvénycsomagot kapott a szolgálataiért, melyből a 75 éves Wynn később 5,2 millió dollárnyit értékesített.

 

A Caesars Entertainment CEO-ja, a 61 éves Mark Frissora még nem hozta nyilvánosságra 2017. évi végleges fizetési adatait, annyit azonban tudni lehet, hogy 2016-ban 9,5 millió dollárt keresett, miközben a vállalat éppen a csődöt próbálta elkerülni. Most, hogy 2017-ben ezt sikeresen elérték, Frissora fizetése és bónusza is bizonyára emelkedik.

 

Az MGM Resorts elnök-vezérigazgatója, James Murren - aki a maga 54 évével a lista legfiatalabb tagja – jóval kevesebbet kapott társainál. Idén Murren továbbra is a standardnak számító 2 millió dolláros éves fizetését kapta, de ha a bónuszait és a részvényeinek árfolyam-növekedését is beleszámítjuk, Murren fizetése úgy 25 százaléknyit nőtt az év végéig.

 

A legfrissebb adatok eredményeként továbbra is Sheldon Adelson a világ leggazdagabb kaszinó tulajdonosa, személyes vagyonát 21,5 milliárd dollárra becsülik. A második helyen Stanley Ho áll, aki egyben a leggazdagabb makaói is, az ő vagyona 7 milliárd dollár. A Top10-ben rajtuk kívül még feltűnik Steve Wynn (2,8 milliárd dollár), és Donald Trump (2 milliárd dollár) is.

 
Címkék: kaszinó,