Nyerges csapataival bőkezű, az közcélokkal szűkmarkú volt idén a Szerencsejáték Zrt.

2014-08-08
Kiosztották a jövő évad szponzorációs pénzeit a Szerencsejáték Zrt.-nél, és persze nagy meglepetés nem ért bennünket. Újra befutó a Szolnoki kosár-és vízilabda csapat, de ezúttal kapott a kecskeméti kosárlabda, sőt még a gyermekétkeztetési alapítvány is – igaz, jóval kevesebbet.

 

Döntött a Szerencsejáték zrt. arról, hogy mely csapatok meccsein szeretné a 2014/15-ös szezonban logóját viszontlátni. A „szerencsések” köre nem sokat változott tavaly óta. 70 millió forintot (a tavalyinál 10 millióval többet) kapott a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. valamint a Szolnoki Vizilabda Sport Club Kft. is. Érdekes módon a magyar bajnok szponzorációja mellett a KTE Kosárlabda Klub Kft. is kapott 40 millió forintot. 

Kicsit szűkmarkúbbnak mutatkozott a cég a "Minden gyermek lakjon jól Alapítvány" nevű szervezettel szemben, 14 hónapra adott nekik 20 millió forintot. 

Tavaly júniusban jóval több közérdekű célt támogatott a cég, 25 milliót kapott az Égett Gyermkek Javára Alapítvány, 12 milliót a Magyar Légimentők Nonprofit Kft., 30 milliót a Kórház és Rehabilitációs Intézet, 50,8 milliót a Gerincbetegek a Gerincbetegekért Alapítvány, 26 milliót a Magyar Koraszülött és az Újszülött Mentő Alapítvány, 8 milliót a Zöldkereszt Angyalföldért Alapítvány, és 10 milliót a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány. Az ilyen és ehhez hasonló adománylevelek az idén elmaradtak, helyettük májusban a RADIMED alapítvány kapott 36 milliót a CT és MRI diagnosztika fejlesztésekért.

Az eddigi adományok rekordját a 2012. augusztusi 250 millió forint tartja, melyet a cég nem egészségügyi alapítványnak, hanem az FTC-nek utalt „közérdekű célok megvalósítására.”